Nem vagyok lány! (2Min)

Rövid kis One Shot, amely bemutatja, mit érez TaeMin, mikor egy-egy műsorban piszkálják lányos kinézete miatt, és mi lesz a vigasztalás következménye. Jó szórakozást! :)

***

A fiatal fiú legszívesebben felrobbant volna. Ez már egész pályafutása alatt legalább az ezredik műsor volt, amelyben vele kapcsolatban csak a lányokat tudták felhozni. Pedig ő igazán megpróbált férfias lenni és bőven volt még benne az igazi énjéből olyan, amivel kivívhatta mások elismerését, viszont egyszerűen nem hagyták kibontakozni! Nem tehetett róla, hogy a Sherlok klipjük miatt póthajat kellett neki berakatni! A franc egye meg az összes fodrászt, stylistot meg sminkest!
Pufogva vonult félre a rádióműsor tízperces szünetében egy kicsit levegőzni. Sírni tudott volna.
- Nem vagyok lány! - ordította el magát.
- Ne hisztizz. Senki nem kíváncsi rá. - hallott meg egy hangot maga mögött, aztán valaki a hátára terített egy kabátot.
- Min...Minho hyung?
- Nem, a miniszterelnök. Mert mit gondoltál, ki jönne utánad, ha nem én? - vonta fel a szemöldökét. Igaz is: Key Jonghyunnal enyelgett, Onew meg biztos valahol talált egy csirkést, mert felszívódott.
- Ha te is gúnyolódni jöttél, akkor nem érdekel. - motyogta megsemmisülten.
- Nézd, Minnie, az idol élet nem síró kisbabáknak van kitalálva. Mindenki tudja, hogy nem vagy lány, ugyanakkor el kell ismerni, hogy tényleg elég nőies vagy. - itt a Flaming Charisma elhallgatott.
- Hogy? - a kisebb szemöldöke felszaladt, hatalmas, ártatlan barna szemei csillogtak a dühtől.
- De legalább egyedi vagy. Senki nem bántásból mondja ezeket rád. Key például egy igazi díva és nézd, ő is megsértődhetne. Ehelyett élvezi a reflektorfényt. Tedd te is ezt. Nem sokáig maradsz már gyerek. - és csend. A légy zümmögését is meg lehetett volna hallani.
- Hyung, szerinted ezek a lányos jelzők tényleg dicséretnek számítanak? - a maknae kérdésére az idősebb komoly pillantással bólintott. - De ha lányos vagyok, nem leszek férfias. - döntötte el csalódottan. - Bármit is csinálok, mindig lesz, akinek csak egy cuki, imádnivaló kis makn...
- Nekem sosem voltál egyszerű kisfiú. A legjobb barátom vagy és tudom, hogy még korántsem végeztél a meglepetésekkel. Én szentül meg vagyok győződve róla, hogy számodra még tartogat valami áttörést az élet, meglátod. - mosolygott rá a béka, játékosan borzolva meg hosszú haját. - Még mindig érdekel mások véleménye? - immár vigyorogva nézte, ahogy a csapat kisbabája megrázza a fejét. - Akkor gyerünk vissza, te igazi férfi! - nevetett fel mély hangján.
- Hyuuung~! Szándékosan idegesítesz? - pufogott az említett, de azért le sem tagadhatta volna, hogy jólestek neki legjobb barátja szavai.
- Nem, nem szándékos, eszembe sem jutna! - tiltakozott a másik.
- Azért! - vágta tarkón. Röhögcsélve mentek vissza, hogy a stúdióban leforgassák a maradék műsort.

***Két évvel később***

Dangeeer! Oneul bame oneul bame oneul bame oneul bame...
- Nem megmondtam? - vigyorgott MinHo, miután gratuláltak a maknaenak a szóló debütje alkalmából. Mind az öten együtt voltak a backstage öltözőjében.
- Kétséget kizáróan nem kell többet nyavalyognia, hogy nem nézik elég férfiasnak. - csóválta  fejét mosolyogva Onew.
- Ha nem lenne itt Bummie, meggondolnám, hogy ráhajtok. - bambult Jonghyun.
- Te állat! - verte fejbe az említett szőkeség szerelmét. - Csak egyszer jönne ki a szádon valami értelmes! - fújt. - De akár férfias akár nem, akkor is az én kicsi babám marad. - jelentette ki.
- De omma~!  - toporzékolt az említett. Még az öltözőn kívül is hallatszott az öt lökött harsogó nevetése. Hiába, valami sosem változik...

  

Replay - Újra (Key, +16) 2/2

Key és köztem minden megromlott. A veszekedések megsokszorozódtak és eldurvultak, olyan szavakkal illettük a másikat, amiket álmunkban sem gondoltunk volna. Elegem volt, hogy mindig én kértem bocsánatot, mert a párom egy büszke díva.
- Miért nem hallok tőled még csak annyit sem soha, hogy "Bocs"? Ilyen nehéz? Nem tehetek mindenről csak én! - ordítottam.
- Ha nem lennél ilyen őrülten féltékeny, akkor minden másképp lenne! - kelt ki magából. - Miért kell neked mindenáron megkérdezni állandóan, hogy hol vagyok, mit csinálok, kivel dolgozom... soroljam még?! A fasz kivan a féltékenységi rohamaiddal! - mindkét kezem ökölbe szorult.
- Már meg sem kérdezhetem, milyen volt a napod? Már nem is érdeklődhetek, mert fenyegetésnek és gyanúsítgatásnak veszed? Régebben még örültél, hogy a "szerelmed" - tettem idézőjelbe a kezeimet - kíváncsi a munkádra! Csak az szokott rágalmazni, akinek tényleg van titkolnivalója! - Key megmerevedett ott, ahol állt és csak nézett rám. Szemei, mintha könnyel teltek volna meg, de ez az illúzió eltűnt, amint Ő megszólalt.
- Annak a párnak, akik nem bíznak egymásban, nincs helye együtt. Vége van, _____ . - jelentette ki kíméletlenül, és még csak vissza sem nézett, mikor becsapta maga után az ajtót. Sírva rogytam a földre. Ilyen könnyen eldobunk magunktól mindent?

***Key POV***

Valójában fájón érintett minden egyes veszekedés, ami köztünk zajlott az elmúlt két hónapban. Megszaporodtak a munkáink a csapattal, a nagymamám meghalt, és Ari-chan is visszajött egy rövid reklámforgatásra, ami ______- nál még jobban betette a kaput. Nem csaltam meg Őt, eszembe sem jutott soha, de megértettem a féltékenykedését, hiszen két kezemen nem tudtam megszámolni, hány randinkat tettem már tönkre azzal a mondattal, hogy "Most mégsem érek rá", pedig rengeteget készült mindig. Amikor újra vitatkoztunk, éreztem, hogy ez lesz az utolsó. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy miattam teljesen kiborult. Nem volt időm eleget törődni vele, nem tudtam megadni neki az anyaság örömeit, házasságot még annyira sem, és még egy normális kapcsolatra sem futotta. Ha így folytattam volna tovább, tönkretettem volna azt, aki az életemet képezte. Rá kellett jönnöm; az egyetlen szerelmem egy roncs lehet, ha magamhoz láncolom. Nem volt más választás, minthogy egy új vita ürügyén elhagyjam, megadva neki a lehetőséget a boldogságra. De mérhetetlenül fájt. És ezen a fájdalmon sem az elkövetkezendő három hónap, sem a csapattagok vigasztalása, de még a megnőtt munkamennyiség és az "alkalmi lányok" sem enyhítettek.
Borzalmasan éreztem magam. Éjszakákat bőgtem át és nem érdekelt már semmi, csak az, hogy akit szeretek, boldog legyen.

***

Folyamatosan a tévét bámultam, mint valami megszállott. A közös videóinkat néztem. Azóta, mióta elhagyott, nem telt el úgy egy óra, hogy ne gondoltam volna rá. A mindig más színű puha hajára, stílusára, ami mindig egyedi volt, nem engedte, hogy bárki is hasonlítson hozzá. A tussal kiemelt macskaszemeire, amelyekben elvesztem, ha belenéztem, a nőies, hisztis énjére, ami rosszabb volt mindennél. A puha, szívecske alakú, cseresznyepiros ajkaira, amikkel úgy csókolt, mint senki mást. És elveszítettem. A videókon belebaromkodtak néha a SHINee tagjai is, ilyenkor mindig röhögtünk, mint a megszállottak. Hiányzott TaeMin, aki részegen mint egy koala, ragaszkodott Keyhez, az "anyjához". Hiányzott MinHo meg az ő elképesztő kisugárzása, amivel mindig meg tudott lepni. Hiányzott Onew, akinél nem volt és nem is lesz nagyobb "Csirke-fan", ezt az eddig nyújtott evési teljesítménye nagy mértékben alátámasztotta, de mégis végtelen szíve volt. És hiányzott JongHyun. Ő egy idióta, mégis gondoskodó, mindenét odaadta annak, akinek nem volt lehetősége arra, amire neki, őszinte az emberekkel. Ők egy olyan társaság voltak, akikért én is feláldoztam volna mindent. De már nem álltak mellettem. Nem volt Key, aki nélkül már én sem voltam, és nem volt...

Gondolatmenetemnek az ajtócsengő vetett véget. Bosszankodva másztam ki az ágyból, arra következtetve, hogy valamelyik barátnőm akart felvidítani. Viszont mikor kinyitottam az ajtót, még a levegő is bennem akadt, a szívem megszűnt dobogni egy szekundumra. Key állt előttem teljes életnagyságban.
- Te meg mégis mit...? - kezdtem bele, de nem nagyon figyelt, inkább belépett és becsapta maga mögött az ajtót, miközben én hátráltam. Megijesztett a viselkedése. Ez nem ő volt. Csak nem...? - KiBum, te ittál? - ziháltam, míg ő egyre közelebb hajolt hozzám.
- Csak egy kicsit. - kuncogott és abban a minutumban nekem esett. Vadul kezdte tépni az ajkaimat, nem érdekelte, mit csinál. Ahogy nekem préselődött, tisztán éreztem, hogy merev, mint egy fa. Felsóhajtottam az ismerős érzésre, mire elvált tőlem. - Te is akarsz engem, ugye? Úgy, mint régen... - szemeiből ömleni kezdtek a könnyek, hozzám bújva keresett menedéket. - Ne haragudj, _____! Ne haragudj... - motyogta. Lesokkoltam. Mintha áramütés ért volna, úgy omlott le bennem a fal, amit az elmúlt időben felépítettem magamban. Öntudatlanul csókoltam rá az ajkaira, az édes íz szétterjedt a számban, bizsergetve a nyelvemtől a testem minden pontját. - ______, soha nem akarlak még egyszer elengedni. - szorított magához. - Nélküled olyan volt, mint a Pokol. Én igyekszem majd jobban odafigyelni és szeretni és mindent megadni és... - sírt.
- KiBummie! Szeretlek. - húztam magamhoz, mire hálásan ölelt tovább, majd hanyatt fektetett ott, ahova időközben be tébláboltunk: a hideg konyhakövön. Igazából nem érdekelt, hol, de most azonnal magamban akartam Ő.
- Én is szeretlek. - csókolt meg, ujjaival végigsimított a combjaim belső felén. Nem nagyon teketóriázott. A ruháink pillanatok alatt kerültek le, én már teljesen nedves voltam meztelen teste látványára. Ujjaimat végigfuttattam nem régiben megváltozott csokoládébarna haján.
- Ne tökölj sokáig. - suttogtam a fülébe a tőlem telhető legérzékibb hangon.
- Ne bolondíts meg. - dünnyögte a melltartóm pántjának, és a ruhadarabot száműzte a konyhám másik végébe. Boldogan mászott rá melleimre, különös figyelmet szentelve nekik. Nyakát ölelve húztam fel magamhoz egy újabb csókra, amit készséggel hagyott. Ezek után történt, aminek történnie kellett. Soha nem éreztem magam ennyire boldognak, főleg, hogy KiBumot újra magam mellett tudhattam.
Óvatosan felkelt és becipelt a szobámba, mellém feküdt, és betakart mindkettőnket.
- El fogsz hagyni? - motyogtam, félig már álomföldön járva.
- Nem. Soha többé. - suttogta, és adott egy utolsó puszit a hajamba.

~~~

Igazat mondott. Tényleg nem hagyott el. Még most, sok évtized múltán is itt ül mellettem a többi csapattaggal, unokák körében, idióta emlékeket mesélve nekik, én pedig tisztán emlékszem arra az éjszakára, ahol örök szerelmet esküdve egymásnak aludtunk el.

Replay - Újra (Key) 1/2

Minden olyan tökéletes volt. Magyarországról érkeztem Dél-Koreába mint tolmács, angol-koreai-japán nyelveken. Egész életemben ezt tanultam. És húszévesen végre kijutottam. Kijutottam a szüleim nyomása alól, a saját lábamra kerültem teljesen egyedül. Egyvalamiért azonban a mai napig hálás voltam nekik: megtanultam három csodálatos nyelvet, aminek most megérett a gyümölcse.

Különösebben nem érdeklődtem az itteni hírességek iránt, de az itt tartózkodásom első hónapjában egy kollégám megkért, hogy kísérjem el a SHINee nevű banda egyik koncertjére, mert nagyon késő lesz, mire végeznek és egyedül amúgy sem buli. Szóval elmentem, bár a szemöldököm rettenetesen felszaladt a jegy ára láttán, el sem tudtam képzelni, hogy mi kerülhetett ennyibe rajta. Hát kellemeset csalódtam.
 Sosem éreztem még magam ilyen jól, a fiúk rettentő dinamikusak, összetettek és kidolgozottak voltak. Természetesen meglett a kedvencem az öt fiú közül. Key volt az és megbabonázott a mozgása, a hangja, a stílusa, egy szóval mindene.
Amint hazaértem a koncertről, kielemeztem a bandát magamban, és a neten böngésztem információkért. Öt tagú fiúcsapat, amit Onew, JongHyun, MinHo, TaeMin, és Key alkotott. A díva mindössze huszonnégy éves volt koreai időszámítás szerint, vagyis máshol csak huszonhárom. Röpke egy hét alatt már minden számukat hallottam, mindenről tudtam, ami mostanában történt, az összes műsorukkal tisztában voltam, és pénteken még JongHyun külön rádióműsorába, a Blue Night-ba is belehallgattam. Persze az is rendkívül felvillanyozott, hogy a Dinó szólóalbummal örvendeztette meg a rajongókat.
Szóval kezdtem egyre jobban örülni, hogy ebbe az országba csöppentem bele. Nem volt unalmas, mert rengeteg érdekes emberrel találkoztam a munkám miatt, és azzal is tisztában voltam, hogy tolmácsként akár a SHINee hasznára is lehetek. Legalábbis reménykedtem benne.

Imáim meghallgattattak, mert nemsokára felkértek, hogy egy japán nyelvű reggeli műsorban segítsem őket. Természetesen rettentően izgultam, oda meg vissza repkedtem a rózsaszín vattacukorfelhőkről a gumicukorhegyekre.
Javában hallgattam a műsorvezetőt, hogy minél pontosabban le tudjam fordítani a mondanivalóját, amit hála Istennek nem volt nehéz megtenni annak ellenére sem, hogy végig elkalandozott a figyelmem.
A műsor végén aztán majdnem el is ájultam...

- Köszönjük a munkádat. - hajoltak meg. - Nagyon jól végezted.
- Én köszönöm! - hajoltam meg enyhén elpirulva.
Na, valahol itt kezdődött minden. Abba most nem mennék bele részletesen, hogyan történt, de néhány héttel később az egyik újabb munkám során a fiúkkal, összejöttem Key-jel. Persze akkor már megszoktam a jelenlétüket és nem kapkodtam a levegőt minden alkalommal, mikor két méternél közelebb került egyikük. A vallomása rendkívül aranyos volt. És romantikus.

~~~

- Mondd, _____...
- Igen? - fordultam meg, hogy ránézzek, de elszámítottam magam. Orrunk pont összeért, így belenéztem az igéző szemeibe. El is vesztem azonnal. Ajkait lágyan az enyémekhez érintette, én pedig - miután feleszméltem a hirtelen ért sokkból - nyaka köré fontam karjaimat és visszacsókoltam.

~~~

Ezek után már nem tudtam anélkül tenni egy lépést, hogy ne vigyorogtam volna. És mivel a kettőnk között lévő kapcsolat miatt a csapathoz is közelebb kerültem, még jobban megkedveltem őket. Rengeteget nevettünk és Key mindig próbált apró közeledéseket tenni felém, mikor nyilvánosság előtt voltunk is. A kapcsolatunk kiderülését kockáztatta, de nem érdekelte. Ettől mindig ellágyultam.
És ő vette el a legféltettebb kincsemet is; az ártatlanságom. Gyönyörű, gyertyafényes éjszaka volt, nem is kívánhattam volna többet. Mindenem megvolt, amit neki köszönhettem.

Üdvözlet!

Annyeonghaseyo!

Ezen a blogon SHINee fanfictionöket fogtok találni yaoi és hetero, illetve One Shot és sorozat formájában is, +18 kategória szintén várható, és mivel ezzel figyelmeztettelek titeket, felelősséget nem vállalok. :)
Jó szórakozást mindenkinek, igyekszem a legjobbat kihozni magamból! :)
Hozzászólásokat szívesen fogadok. <3