Minden olyan tökéletes volt. Magyarországról érkeztem Dél-Koreába mint tolmács, angol-koreai-japán nyelveken. Egész életemben ezt tanultam. És húszévesen végre kijutottam. Kijutottam a szüleim nyomása alól, a saját lábamra kerültem teljesen egyedül. Egyvalamiért azonban a mai napig hálás voltam nekik: megtanultam három csodálatos nyelvet, aminek most megérett a gyümölcse.
Különösebben nem érdeklődtem az itteni hírességek iránt, de az itt tartózkodásom első hónapjában egy kollégám megkért, hogy kísérjem el a SHINee nevű banda egyik koncertjére, mert nagyon késő lesz, mire végeznek és egyedül amúgy sem buli. Szóval elmentem, bár a szemöldököm rettenetesen felszaladt a jegy ára láttán, el sem tudtam képzelni, hogy mi kerülhetett ennyibe rajta. Hát kellemeset csalódtam.
Sosem éreztem még magam ilyen jól, a fiúk rettentő dinamikusak, összetettek és kidolgozottak voltak. Természetesen meglett a kedvencem az öt fiú közül. Key volt az és megbabonázott a mozgása, a hangja, a stílusa, egy szóval mindene.
Amint hazaértem a koncertről, kielemeztem a bandát magamban, és a neten böngésztem információkért. Öt tagú fiúcsapat, amit Onew, JongHyun, MinHo, TaeMin, és Key alkotott. A díva mindössze huszonnégy éves volt koreai időszámítás szerint, vagyis máshol csak huszonhárom. Röpke egy hét alatt már minden számukat hallottam, mindenről tudtam, ami mostanában történt, az összes műsorukkal tisztában voltam, és pénteken még JongHyun külön rádióműsorába, a Blue Night-ba is belehallgattam. Persze az is rendkívül felvillanyozott, hogy a Dinó szólóalbummal örvendeztette meg a rajongókat.
Szóval kezdtem egyre jobban örülni, hogy ebbe az országba csöppentem bele. Nem volt unalmas, mert rengeteg érdekes emberrel találkoztam a munkám miatt, és azzal is tisztában voltam, hogy tolmácsként akár a SHINee hasznára is lehetek. Legalábbis reménykedtem benne.
Imáim meghallgattattak, mert nemsokára felkértek, hogy egy japán nyelvű reggeli műsorban segítsem őket. Természetesen rettentően izgultam, oda meg vissza repkedtem a rózsaszín vattacukorfelhőkről a gumicukorhegyekre.
Javában hallgattam a műsorvezetőt, hogy minél pontosabban le tudjam fordítani a mondanivalóját, amit hála Istennek nem volt nehéz megtenni annak ellenére sem, hogy végig elkalandozott a figyelmem.
A műsor végén aztán majdnem el is ájultam...
- Köszönjük a munkádat. - hajoltak meg. - Nagyon jól végezted.
- Én köszönöm! - hajoltam meg enyhén elpirulva.
Na, valahol itt kezdődött minden. Abba most nem mennék bele részletesen, hogyan történt, de néhány héttel később az egyik újabb munkám során a fiúkkal, összejöttem Key-jel. Persze akkor már megszoktam a jelenlétüket és nem kapkodtam a levegőt minden alkalommal, mikor két méternél közelebb került egyikük. A vallomása rendkívül aranyos volt. És romantikus.
~~~
- Mondd, _____...
- Igen? - fordultam meg, hogy ránézzek, de elszámítottam magam. Orrunk pont összeért, így belenéztem az igéző szemeibe. El is vesztem azonnal. Ajkait lágyan az enyémekhez érintette, én pedig - miután feleszméltem a hirtelen ért sokkból - nyaka köré fontam karjaimat és visszacsókoltam.
~~~
Ezek után már nem tudtam anélkül tenni egy lépést, hogy ne vigyorogtam volna. És mivel a kettőnk között lévő kapcsolat miatt a csapathoz is közelebb kerültem, még jobban megkedveltem őket. Rengeteget nevettünk és Key mindig próbált apró közeledéseket tenni felém, mikor nyilvánosság előtt voltunk is. A kapcsolatunk kiderülését kockáztatta, de nem érdekelte. Ettől mindig ellágyultam.
És ő vette el a legféltettebb kincsemet is; az ártatlanságom. Gyönyörű, gyertyafényes éjszaka volt, nem is kívánhattam volna többet. Mindenem megvolt, amit neki köszönhettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése