Teaching (TaeMin) 5/5

Csak lestem ki a fejemből. Miután Onew elment, még egy ideig aludni szerettem volna, de úgy hajnali négy tájékán megint nem jött álom a szememre. Megállás nélkül az a kép járt a fejemben, ahogyan TaeMin élvezkedett NaeUnnal.
Szinte az agyamba égette magát. És le mertem fogadni, annyira részeg volt most, hogy nem fog emlékezni majd az égvilágon semmire.
Ránéztem az órára, ami hajnali fél ötöt mutatott. Felsóhajtottam. Fogalmam sem volt, hogy fogom én ezt anyáéknak kimagyarázni. Mondhatni, kínok között aludtam el.

Mire felébredtem, az óra délután háromra járt. Ennyire kikészültem volna? Legrosszabb éjszakáimon sem alszom ilyen sokáig...
Szemeimet dörzsölgetve lépkedtem le a konyhába, ahol anyuék már nagyban tevékenykedtek.
- Hát ti? - kérdeztem meglepetten.
- Korábban jöttünk haza, mint gondoltuk. - válaszolt kedvesen anya.
- De te hogyan tudtál eddig még csak fel sem ébredni? Három óra van, hogyan aludhattál ilyen sokáig? Csak nem buli volt a dologban? TaeMin is a szobájában húzza a lóbőrt. - nevetett fel SungCho. Szóval az a szemétláda hazaért. - Mai fiatalok, remélem, nem ittátok le magatokat a sárga földig. - szigorodott el picit. "Nem, dehogy, csak TaeMin más ágyában kötött ki, ezen kívül semmi jelentős nem történt a partin."
Még este ötig céltalanul lézengtem a lakásban, aztán meguntam és még a telefonomat is ott hagyva, egy szál pólóban, rövidnadrágban és tornacipőben indultam meg, én sem tudom, hová. Csak el innen.

***

Nem gondoltam volna, hogy szakadni fog az eső, így bőrig ázva siettem haza, de természetemhez híven, ez sem sikerült zökkenőmentesen.
- Hogy-hogy ilyen későn egy ilyen csinos lány mászkál az utcán? - jött egy mély hang pontosan mögülem. Megpördültem a tengelyem körül és szembe találtam magam egy ismeretlen férfival. - Már besötétedett, és te pont egy ilyen elhagyatott helyen gyalogolsz. - hangja már mézesmázosan csengett, nem tűnt szimpatikusnak.
- É-én....már épp haza indultam. Igen. - bizonygattam idegesen.
- Akkor hazakísérlek. - vigyorgott telefogsorosan és megindult, pont a házunk irányába.
- Te honnan tudod, hol lakom? - érdeklődtem.
- Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy errefelé. Ismerem TaeMint. - adta az egyszerű választ. - Mellesleg, Choi SeunHyung vagyok, de mindenki TOP-nak hív. - mutatkozott be.
- Izé... Park SoYung. - válaszoltam tétován, mire ő csak derűsen bólintott és gyalogolt tovább.
Mivel ezek után csendben voltunk, bőven elgondolkodhattam, mégis ki a fenére bíztam magam. Ráadásul, ahogy egyre hosszabb ideje mentünk, kezdett felettébb gyanús lenni.
Néhány perccel később aztán hirtelen megrántotta a kezem és húzni kezdett maga után, egészen addig, míg egy sikátoros részig ért velem. Szavakkal nem mondhatom el, mennyire megijedtem.
- A szüleid nem tanítottak meg arra, hogy ne bízz meg idegenekben? - nyalta meg a szája szélét. - Most már mindegy. Játszunk egy kicsit, cica. - vigyorodott el, szemei veszedelmesen villantak.

***TaeMin POV***

Eszméletlen fejfájással keltem. Nem emlékeztem gyakorlatilag semmire abból, ami az éjjel történt. Mikor oldalra néztem, az éjjeli szekrényemen megpillantottam egy pohár vizet és egy aszpirint. Valószínűleg apa vagy anya, esetleg valaki, aki hazahozott, tette ide. Hálás voltam az illetőnek jelen pillanatban. Óvatosan, nehogy rám jöjjön a hányinger, felkeltem és még jobban vigyázva csoszogtam ki.
Abban a pillanatban, ahogy betettem a lábam a konyhába, óriási pofon csattant az arcomon. Értetlenül kaptam oda a kezem.
- Lee TaeMin. - ezt a hangot bárhol, bármikor felismerem. Apa volt az, és nem úgy tűnt, mint aki örül.
- Ezt miért kaptam? - néztem rá dühösen. Ahogy körbepislogtam, észrevettem, hogy nem csak ketten vagyunk. Fogadott anyám, Onew, JongHyun, Key és MinHo szintén vádló pillantásokkal illetett.  Azt hiszem, a tegnapi bulin elfajultak a dolgok és SoYung azért nincs itt. Magamban imádkoztam, hogy ne az történjen, amire gondolok. A legjobban mégis az anya pillantása fájt. Hiszen nekem nem a vér szerinti anyám, de SoYungnak igen. És mikor lefeküdtem a lányával, vagy mikor szerelmes szavakat suttogtam neki, gyakorlatilag megigértem Park asszonynak, hogy vigyázni fogok rá. De most szegény nő teljesen összetört, sírva kapaszkodott apába, hogy ne üssön meg még egyszer.
- Tudod te azt nagyon jól, fiam. Eddig elnéztem, hogy bulizni jársz és elég gyakran nem aludtál itthon vagy lerészegedtél. De ez már túl ment a határon. Elvitted SoYungot és képes voltál megcsalni?!
- Tessék? - rökönyödtem meg. Számítottam rá, hogy ezért ilyen pipa mindenki, de nem akartam hinni a fülemnek. Lázasan kezdtem az agyamban valami használható információ után kutatni, de nem jött össze.
- TaeMin-ah, a barátnőd rátok nyitott NaeUnnal. - motyogta Key. Ő volt az egyetlen, aki próbált valamelyest normálisan beszélni velem, bár neki sem ment annyira.
- Hogy mi?! - kiáltottam. - Ezt nem hiszem el! - egyre hisztérikusabb lett a hangom. - Hol van Ő? - néztem körbe idegbeteg módjára.
- Épp ezért hívtuk át a fiúkat. Mert SoYung elment, de nem jött vissza és már lassan nyolc óra. - sírt fel anya. Gondolkodás nélkül kaptam fel a cuccomat, majd szó nélkül rontottam ki az éjszakába megkeresni.


***

- SoYung! - ordibáltam sokadjára, de nem érkezett válasz. Már kezdtem feladni a reményt, mikor hangos sikításra lettem figyelmes. Egy pillanatra ledermedtem, hátha hallom még, de már nem jött több hang. Nem számított, ennyi is bőven elég volt, hogy meginduljak a sikoltás irányába. Kétségbeesetten szaladtam, végül egy sikátorból mocorgást hallottam, amit egy dühös morranás kísért.
- Ne ficánkolj, nem fog fájni!
- Engedj el, kérlek! - a női könyörgést azonnal felismertem.
- SoYung! - üvöltve trappoltam be, mint az őrült, ki eltépte láncát.
A látvány letaglózott.

***SoYung POV***

- Ne ficánkolj, nem fog fájni! - mordult rám. Már ott tartott, hogy letépi rólam az utolsó, fehérneműt takaró ruhadarabot is. Egy szál melltartóra és bugyira vetkőztetett.
- Engedj el, kérlek! - nyöszörögtem félve. Ekkor azonban egy nagyon ismerős hang közeledett felénk, mire bántalmazóm is felkapta a fejét.
- SoYung! - TaeMin szaladt be, majd mikor meglátott, földbe gyökerezett a lába, azonban nem sokáig bambult el, a harag erőt vett rajta. Őrült módjára esett neki TOP-nak. - Te rohadék! Hogy mertél egy ujjal is hozzá nyúlni?! - exem ott ütötte, ahol csak érte, de látszott rajta, hogy ellenfele le fogja ütni. Őszintén szólva, TaeMin nem volt egy buldózer. Nem tudom, meddig gyepálták egymást, de a rendőrök szirénája rávette őket, hogy abbahagyják.

~~~

A kórházban, ahová vitték az ájultra vert TaeMint, engem is megvizsgáltak. Mikor felhívtam anyát, hangosan kezdett sírni, hiába próbáltam lenyugtatni. Sikerült rávennem őket, hogy csak reggel jöjjenek be. Gondoltam, mivel nincs jobb dolgom, megnézem azt az idiótát, ha már miattam vagyunk itt. Bekopogtam, de mivel nem kaptam választ, be is léptem a kórterembe. TaeMin aludt. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. Túl édes volt ilyenkor, imádtam, mikor alszik.
Leültem az ágya mellé és csak néztem őt. Észre sem vettem, de elaludtam a székemen.

***

Arra ébredtem, hogy valaki simogat. Felkaptam a fejem, pontosan a volt párom tekintetével összefonva az enyémet.
- Min-minden rendben? - kérdeztem, kihátrálva a keze alól. Majdnem azt mondtam, hogy Minnie, de időben észbe kaptam.
- Persze. - válaszolta rekedten.
- Sajnálom, hogy miattam most itt vagy. - suttogtam őszintén.
- Nem a te hibád. Ha nem teszem azt, akkor este akkor te és én még most is...
- Azt hiszem, mennem kell. - álltam fel, mikor meghallottam, miről akar beszélni.
- Várj! - kiáltott utánam, mikor épp mentem volna. - Nincs már semmi esély, hogy mi ketten...
- Hagyjuk ezt. Nem bízom meg benned. Sajnálom. - lehajtott fejjel kullogtam ki. Annyira szeretem őt, de mi lenne a garancia, hogy nem csalna meg megint, legyen részeg, vagy józan.

A szüleink és Onewék másnap jöttek be a kórházba, hogy elvigyenek minket. TaeMinnek sem volt már szüksége több kezelésre, az orvos csak annyi kikötést tett, hogy figyeljük, nehogy valami baja legyen.
A mi kapcsolatunk pedig örökre megromlott...

***Egy hónappal később***

Fáradtan estem haza a cukrászdából, ahol elkezdtem dolgozni. Nagyon hangulatos kis hely volt, és a legjobb benne az, hogy kicsi alatt tényleg kicsit értettem. Öten dolgoztunk ott, olyanok vagyunk, mint egy család.

Szóval TaeMin mostani szokásához híven a tévé előtt ült.
Hát igen. Az elmúlt időszakban magába zuhant és Onewék próbálták kihúzni a depresszióból, ugyanakkor mindenki egyetértett abban, hogy ezt ő cseszte el.
Kicsit bűntudatom volt, amiért miattam volt ilyen, én meg a múltkor már randiztam egy nagyon helyes fiúval.
- Szia! - köszöntem, mire kaptam vissza egy száraz köhögést. Ez nem tetszett nekem. - Hé, minden rendben? - ültem le mellé. Nem válaszolt, kitartóan bámulta tovább a képernyőt. Elég rosszul nézett ki, ráadásul fal fehér volt, így a tenyeremet a homlokára csaptam, mire összerezzent. - Lee TaeMin, te tűzforró vagy. Húzzál fel a szobádba!
- Semmi közöd hozzá, egészséges vagyok-e vagy sem. - húzta össze magán a pokrócot.
- De igenis van, mivel aggódom érted. - jelentettem ki, majd meg sem várva a reakcióját, felfelé kezdtem húzni az emeletre, majd szó szerint belevágtam az ágyba. Ha annyira egészséges lett volna, könnyűszerrel leszorít, de nem volt az. A lázmérőt bele erőszakoltam a szájába. - 38,7. Gratulálok, hogy képtelen vagy magadra vigyázni. - fújtattam. Meg sem szólalt. Vittem a homlokára vizes borogatást és megint csak erőszakkal megitattam vele egy liter folyadékot. - Bármire szükséged van, szólj. - indultam el kifelé, de megragadta a karomat.
- Ne menj el. - szólt rekedten. Megsajnáltam őt és még én is meglepődtem, milyen természetesen feküdtem be az ágyba, vele szemben. - Mostanában nem szoktam bulizni járni. - szólalt meg. Tudtam, miért mondta.
- TaeMin...
- Nem. Kérlek, hallgass meg. Emlékszel, mikor azt mondtam, taníts meg igazán szeretni? - kérdésére bólintottam. - Komolyan gondoltam. Komolyabban, mint eddig bármit a világon.
- Akkor nem csaltál volna meg. - érveltem.
- Tudom, és nagyon sajnálom, amit tettem. De nem akartam, mert... mert szeretlek, SoYung. És ha az kell, soha többé nem teszem be a lábam egy ilyen buliba sem, csak hogy megbocsáss. - összeszorult a szívem. Éreztem, hogy most igazat mond, de ugyanakkor kételkedtem is benne.
- Nézd, Tae, én megadtam neked az esélyt és elhittem, hogy.... - nem tudtam befejezni, mert hirtelen odahajolt és megcsókolt. Ajkai a láztól szinte égtek, de ugyanolyan édesek voltak, mint amikor először csókolt meg. Mikor elváltunk, csak néztünk egymás szemébe.
- Csak próbáljuk meg még egyszer. Kérlek. - könyörgött. Képtelen voltam őt újra elutasítani.
- De akkor utoljára. - döntöttem el és most én kezdtem a csókunkat.
- Szeretlek, Park SoYung.
- Én is téged, Lee TaeMin. - motyogtam, aztán már csak egyenletes szuszogását hallottam meg.
Megadtam neki az esélyt, már csak rajta múlt, mennyire él majd vele.
De egy biztos. Ha meggyógyul, esküszöm, egy jó darabig nem fogja használni a tökeit, ha rajtam múlik.
Tartozom neki eggyel.
Ezekkel a gondolatokkal aludtam el én is az Ő karjaiban, mosolyogva.

VÉGE

----------------------
Azt hiszem, ezt is befejeztem :)
Talán túl gyorsnak íródott, de én pont ezt akartam. Nem lehet mindent a végtelenségig húzni. :P
Ami már azonban biztos, hogy elkezdem a Paradise című sztorit, ami kicsit több részen keresztül fog futni.
Remélem, tetszett a minific a SHINee örök baba maknaejával, aki talán már nem is olyan baba, mint régen. :) A következő történet első fejezetéig mindenkinek jó olvasást kívánok! :)
Ó, majdnem elfelejtettem a plusz képet! Mian^-^"