2015. november 17., kedd

i don't like you (MinHo) 2/3

***Gigi POV***

Ahogy reggel csapzott hajjal vágtam földhöz a telefonomat, hogy végre abbahagyja a szirénázást, majd belenéztem a tükörbe, nem sok kellett, hogy elsírjam magam.
Nem arról volt itt szó, hogy kényelmetlenül aludtam volna, ó, nem. Sőt, kifejezetten el tudtam mondani, hogy talán még az otthoni ágy sem ilyen kényelmes. A probléma a "mikornál" kezdődött. Szóval reggel - mit reggel, inkább hajnalban - azt hittem, sosem sikerül ilyen kómásan felkaparni magam, de végül összejött.
Hatalmas ásításoktól kísérve kicsoszogtam az étkezőbe.
- Jó reggelt, Gigi-yah. Ugye szereted a tojást? - mosolygott Choi asszony, ami engem felderített egy kicsit.
- Ritkán eszek, de szeretem. - bólintottam.
- Tükörtojás, vagy rántotta? Esetleg omlett? Lágy tojás?
- Bármelyik jó, asszonyom. Nem kell feleslegesen fáradnia értem. - szabadkoztam, leülve arra a székre, amit udvariasan húzott ki nekem - mint utólag megtudtam - az idősebbik testvér, MinSeok. Hálásan pislogtam rá, eltátogva egy "köszönöm"-öt.
- Yah, tegezz csak nyugodtan, nem kell itt hivatalosan beszélni. Csak egyszerűen MinAh. - kacsintott. Most volt egy kis időm jobban végignézni a bent lévőkön. MinAh asszony apró termetű volt, hosszú, fekete haja egy laza kontyba fogva. Emellett rendkívül barátságos teremtés, ami meg is látszott rajta. MinSeok magasabb és erősebb testalkatú, rövid, fekete hajjal, picit elálló fülekkel és keskeny szemekkel. Egyáltalán nem volt rossz megjelenésű, kifejezetten sármosnak mondanám. Majd hirtelen nyílt az ajtó és Choi YunKyeum lépett be rajta. Mint minden Dél-koreai családfőt, őt is tiszteletet parancsoló külsővel áldotta meg a sors, és rengeteg hasonlóságot lehetett felfedezni közte, és a nagyobbik fia között. Már csak egy ember hiányzott. A tegnapi srác, akinek a nevét egyáltalán nem tudtam.
- Ülj le, yeobo. Reggelizz velünk, a dolgodat ráérsz fél óra múlva is elvégezni. - nyomta le a felesége szelíden a székre, majd elé pakolta az első adag ételt, végül mi is megkaptuk az ínycsiklandozó reggelit, ezután pedig hozzáfogtunk enni.
- Na és hogy van a kedves JinHyuk? - intézte felém a kérdést, mire összerezzentem.
- Hát...jól, bár eléggé viharos kapcsolatban váltam el tőle tegnap hajnalban. - motyogtam.
- Szóval egy kis apa-lánya vita? - kuncogott MinSeok.
- Milyen "kis"? - nevettem én is. - Inkább tornádónak mondanám.
- Minden szülő veszekszik néha a gyermekével, nekünk is meggyűlik a bajunk olykor. - paskolta meg MinAh asszony a fia fejét. - Erről jut eszembe, merre kószál MinHo?
- Már kint van a lovaknál. Akkor fejezte be az evést egyedül, mikor mi egyáltalán kitaláltunk a konyhába. Pedig általában tovább alszik, mint mi. - ecsetelte a rangidős. Szóval MinHonak hívják azt a pasast.
- Megkérdezhetem, hogy nekem mi lesz a feladatom? - érdeklődtem.
- Ó, neked pont a lovakkal lesz dolgod. MinHo akármennyire is bizonygatja, nem tudja egyedül gondozni őket. Szeptembertől már kell valaki, aki segít. Reggeli után nyugodtan kimehetsz megnézni. - MinAh asszony újra biztatóan rám mosolygott. Valamiért ezen információk után lassabban kezdtem enni, de aztán rájöttem, hogy egyszer minden bűnözőt elkapnak, így én is befejeztem az evést, megköszöntem, majd elkóvályogtam az istállókhoz. Bent már hangokat hallottam, óvatosan bepillantottam hát.
Odabent egy magas fiú állt, talán még a bátyjánál is magasabb lehetett egy-két centivel, fekete haja valamivel hosszabbra nőtt, és ahogy elnéztem, hatalmas, külföldiekre hasonlító szemei teljesen leblokkolták az embert. Különleges dolog lengte körül, mintha egy mangából lépett volna ki.
- Jól aludtál, Haengbok? - boldogságnak nevezte el a lovat?
Kezdtem fázni a hajnali hűvösben, ezért befejeztem a leskelődést és végre megszólítottam.
- Izé... te vagy MinHo?

***MinHo POV***

Korán keltem. Túlontúl korán. De nem tudtam már visszaaludni, így összeszedtem valami ruhát és kilépkedtem ennivalót keresni.Csináltam is négy pirítóst, amit megkentem egy kis dzsemmel. Nem volt az a királyi reggeli, mint amit anya készít, de nem akartam kivárni, míg mindenki felébred.
Pontban akkor tettem a mosogatóba a tányéromat, mikor megszólalt az első ébresztő: a szüleimé. Ezután pár másodperccel a bátyámé, és ettől fogva már egyre zajosabb volt a ház. Hirtelen megszólalt egy másik... valami, ami talán valamelyik, mostanában nagyon felkapott zenekartól származott. Ezt is onnan tudtam, hogy a lányok még egy vidéki suliban is odavannak az ilyesmikért, hála a jó égnek, hogy már két éve leérettségiztem.
Ez tuti ahhoz a lányhoz tartozott, aki tegnap érkezett. Viszont az ő vendégszobája felől ezen kívül egy árva hangot sem hallottam. Biztos visszaaludt. Na nem mintha én nem csinálnám ezt, de az ő esetében kiváltképp idegesítő volt.
Nem foglalkozva hát ezzel a dologgal tovább, kiléptem a friss levegőre. Azonnal a lovaimhoz vettem az irányt. Öt ló volt, ami eléggé soknak számított, mivel én voltam az egyetlen, aki néha ráért gondozni őket, és még én sem mindig. Fájt, hogy anyáék fel akarnak venni valakit, aki mindig foglalkozik velük, de bele kellett törődnöm, hogy nincs más megoldás. Rögtön Haengbokhoz léptem, megfogtam az eszközöket és szépen takarítani kezdtem a helyét. Ezek után lecsutakoltam, mert imádta, ha ezt reggel rögtön megtettem, ki tudja, miért. Mielőtt azonban a rendes reggelijét adtam volna oda, gondoltam egyet és lovaknak szánt jutalmaknak fenntartott helyről előkapartam pár szem kockacukrot.
- Jól aludtál, Haengbok? - adtam a szájába az édességet. Éreztem, mennyire hálás a gondoskodásért, nem hiába, vele nőttem fel.
- Izé... te vagy MinHo? - hirtelen szólítottak meg, kicsit össze is rezzentem.
- Mert lakik itt valaki más is a családunkon kívül? A többieket nyilván ismered, már csak én maradtam...
- Yah, most miért vagy ilyen nagyon bunkó? - emelte meg a hangját, mire Haengbok nyugtalanul beleszusszant a tenyerembe.
- Ne emeld fel a hangod, légyszíves, megijeszted a lovakat. - fordultam felé lángoló szemekkel.
- Hogy lehet, hogy rajtad kívül mindenki normális?
- Ne aggódj, ők is csak udvariasságból. Mert az apád az enyémnek a barátja. - vontam vállat. - Én viszont tudom, milyenek a magadfajták. Kényesek, arrogánsak, hisztisek... soroljam még?
- Mondja ezt egy olyan ember, aki az első benyomás alapján ítél. Azt hittem, a kinézeted alapján több eszed van, de Jézus is tévedhet... - halkult el.
- Minek jöttél? - kérdeztem.
- Mivel ide küldtek...
- Nem. Azt kérdeztem, minek jöttél el a kis palotádból?
- Süket vagy? Én meg válaszoltam. Ide küldtek. - nézett dacosan a szemembe. Nocsak, nem is lenne csúnya. Ha kicsit kevésbé lenne kényes csitri, megkockáztatom, hogy kedvelném.
- És mégis mi a frászt szándézozol ITT csinálni? - tártam szét a karjaimat, direkt megnyomva az "itt" szót.
- Nem tudom. Abban bíztam, hogy talán normális ember leszel és segítesz, de mint mondtam, Jézus is tévedhet.
- Most, hogy kellőképpen "megismertél", hozd azt ide. - böktem a fejemmel a vödör és a kefe felé.
- De hisz' ott van előtted. - értetlenkedett.
- És? Segíteni küldtek ide, akkor tedd hasznossá magad.
- Rohadj meg... - motyogta, de úgy tettem, mintha nem hallottam volna. Ennek ellenére megfogta az említett tárgyakat és levágta a lábam elé a földre. - Megfelel?
- Hát szebben is lerakhattad volna, de kezdetnek jó.
- Te meg szebben is kérhetted volna, de eltekintek a modortalanságod felett. - villantott rám egy sunyi vigyort. Okos... - Akkor?
- Mit akkor?
- Hát mi az Istent csináljak?! - toppantott.
- Hát én nem tudom, találd ki.
- Direkt szívatsz, nem igaz?
- Nem. De most, hogy belegondolok, nem rossz nézni az idegbajod.
- Fulladj bele a... aish! - magamban jót röhögtem ezen az egészen. Viszont még mindig bosszantóan idegesített legbelül a tudat, hogy egy elkényeztetett csitrit sóztak a nyakamba...

~~~Három héttel később~~~
 
- És most csatold be, de könyörgöm, a lovat ne öld meg. - magyaráztam.
- Nem a lovat fogom... - morogta, majd szépen beállította a nyereg csatját.
- Még kicsit laza, de sokkal jobb, mint a múlt héten. - bólogattam.
- Nem bírod ki, igaz?
- Mit? - lepődtem meg.
- Hogy ne köss belém. Semmi nem jó, amit csinálok, jól mondom? Eddig nem volt jó, ahogy megetettem Bolyhost, és az sem tetszett, ahogy megpróbáltam beszélgetni Csillagfénnyel. Ja, meg sem említettem még Jázmint és Herceget.- hát igen. Bolyhos egy póniló volt, aki azért kapta a nevet, mert jobban hasonlított birkára, mint lóra. Részletkérdés. Csillagfény pedig egy gyönyörű lipicai volt, és egyszerűen az ember képtelen volt levenni a szemét róla. Herceg és Jázmin együtt kerültek hozzánk, nagyjából egyidősek, mindkettő csodálatos félvér, imádattal gondoztam őket.
Haengbok közelébe nem engedtem a lányt. Amíg az egyik ló nem bízik meg benne, én sem fogok. Sőt, talán még azután sem. - Valld be, hogy legszívesebben hazavágnál a francba.
- Nem tagadom. De nem tehetünk ellene semmit, itt kell lenned, ennyi, kész.
- Egy szemétláda vagy, remélem, tisztában vagy vele.
- Mindenki a saját háza táján söprögessen! Ha lesz kedvem, majd normálisabb leszek, de mi lenne, ha mindketten rendesen túlélnénk a hátralévő két hónapot és mindenki menne a dolgára? - vesztettem el a türelmemet.
- Kettőnk közül te vagy az, aki... - egyre jobban éreztem a lovak nyugtalanságát, de ezt a nőszemélyt képtelenség lenne most leállítani, pláne, hogy ennyire belelovalta magát a veszekedés témába. Egyszerűen odaléptem hozzá, egyik kezemmel átfontam a derekát, másikkal a pofonra emelt kezét állítottam meg, majd ledugtam a nyelvem a torkán.
Most mondja valaki azt, hogy ez a módszer nem hatásos.
Viszont azt se árt kihagyni eme lefegyverző módszer jellemzéséből, hogy az illető, aki csinálja, irdatlan nagy fülest tud kapni érte...




5 megjegyzés:

  1. Úúúúúúúúj rééééééész!!! :3 :3 :3 ^^
    Ahhh.. de jó volt!!! MinHo egy igazi vidéki srác, akinek megvan a véleménye a városi fruskákról, GiGi pedig a fordítottja. A legjobb párosítás, szokták volt mondani: Ellentétek vonzzák egymást! :3 Imádtam!!!
    A vége meg... hmmm... naaaaagyon tetszett! Kíííváncsian várom a folytatást! <3
    Hwaiting, Dongsaeng! <3 *3*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naaaaagyon boldoggá tesz, hogy tetszett, Unnie!*.*
      Örülök, hogy elég vidékire sikerült^^
      a közmondás pedig bizony igaz:333
      köszönöm szépen a kommentet, igyekezni fogok^^
      Hwaiting Unniem<3

      Törlés
  2. Ez Nagyon jó lett Gabi *-*. Minho nagyon arc . Nagyon jol àbràzoltad az ilyenkor szokásosan tipikus bizalmatlansági helyzetet. Mondjuk erdekes hogy csak egyedül Minho ilyen, de sebaj. A vége meg eszméletlenül frappánsan van meg írva ugyahogy anno azt a nagykönyvben meg írtak. Ezzel most minho egy eletre a szivembe lopta magàt. Fighting.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!^^
      Minhot nagyon bírom ebben a szerepben én is :D
      A bizalmatlansági helyzetet örülök, hogy jól írtam le, és annak, hogy csak MinHo ilyen, tulajdonképpen az az oka, hogy a csaj világ életében mindent megkapott és természetesnek veszi azt, ahogy ő viselkedik, kicsit felsőbbrendűnek érzi magát><
      a végét akartam a nagy csattanóra írni, ezek szerint sikerült :3
      Azzal meg, hogy Minho teljesen belopta magát a szívembe, nagyon boldoggá tettél! :')
      Ilyenkor sokkal jobb hangulatot teremtenek nekem az olvasók^^
      Mégegyszer nagyon köszönöm a lelkesítést és igyekezni fogok egy igazán jó folytatással^^
      Hwaiting! <3

      Törlés
  3. Nagyon szívesen, amugy lassan 1 hónapja erzek màshogy Minho irànt, mint eddig. Örülök,hogy boldogga tettelek. <3

    VálaszTörlés