Vasárnapok (Onew, +18)

 Először is leszögezem, hogy a +18 nem azért van itt feltüntetve, mert ez egy fúúú de durva szextörténet, hanem mert érzelmi fontossága van, de mégis biztonságosabbnak láttam kirakni egy jelzést, hogy mindenki tudja, mi várható><
Jó olvasást!:)


 ***SoMin POV***

Az érintései, az illata, a lágy hangja, a szemei... egyszóval; mindene elvarázsolt.
A barátainkon keresztül ismertük meg egymást. Én JongHyunnal és KiBummal mentem egy közeli klubba szórakozni, de JinKi, TaeMin és MinHo szintén arra tévedtek.
Vicces volt ma már belegondolni, hogy mindkettőnknek pár kellett.

- Jó reggelt. - puszilt arcon, majd átölelt és próbált keltegetni.
- Csak még egy kicsit... - motyogtam. Felnevetett.
- Tudod, hogy nem lehet. Neked ma szabadnapod van, de nekem dolgoznom kell.
- Nem tud helyetted bemenni valaki? Mondjuk MinHo?
- Ez nem így működik. - kuncogott. - De amíg hazaérek, hívj át valakit. TaeMin most épp otthon van, a többiekről nem tudom, de nagy a valószínűsége, hogy szabadok, hiszen vasárnap van.
- Hát ez az. Vasárnap. Senki nem dolgozik, rajtad kívül. De mindig ez van... elmész dolgozni, aztán hazaérsz későn és már semmihez nincs kedved. Megszoktam, hogy még az egyetlen napon sem vagy itt, mikor együtt lehetnénk egy kicsit. - morogtam.
- Édesem, tudod, hogy milyen fontos nekem a családi vállalkozás. - próbált békíteni.
- Tudom. - bólintottam. - Még nálam is fontosabb. - nem szólt semmit, csak sóhajtva felkelt és öltözködni kezdett, majd a takaróba bújva hagytam, hogy elmenjen. Annyira szerettem őt...
Viszont már kezdett furcsa lenni ez az egész. Több, mint másfél éve jártunk, de ő még mindig ideges volt a közelemben, folyton azt ismételgette, hogy biztos elég jó-e nekem, hiába bizonygattam, hogy nekem csakis ő kell. Egyre kevesebb lett az önbizalma.
Kelletlenül beágyaztam és kimentem reggelit készíteni. A mai napom is elcseszetten indult.
Az amúgy finom étel keserűnek tűnt JinKi nélkül.

Úgy délelőtt tizenegy körül már csak a tévé kapcsolgatásához volt kedvem, amit a csengő szakított meg.
- Noona! - jelent meg TaeMin sugárzó arca az ajtóban, mikor kinyitottam.
- TaeMin, idősebb vagy nálam. - nevettem.
- Csak öt hónappal születtem hamarabb, és te olyan vagy, mintha a nővérem lennél. - jelentette ki és nem is zavartatva tovább magát, folytatta a mondandóját. - Remélem, nem zavar, hogy hívtam a többieket. És JongHyung amúgy sem tud otthon ülni, ha rólad van szó. - vakargatta a tarkóját. Abban a pillanatban három másik személyt pillantottam meg.
- Rosszkor jöttünk, Egérke? - furakodott be JongHyun és megborzolta a hajamat. Annak idején, ha ő nem lett volna, már nem élnék. Igazi bátyus szerepet töltött be az életemben.
- Oppa, tudod, hogy ezt utálom. Huszonkét éves múltam. És mikor szoksz már le erről a becenévről? Ennyi erővel én is nevezhetnélek Bodrinak, vagy tudom is én. - egyengettem tincseimet oda, ahol voltak.
- Ugyan, SooMin, neki te mindig ugyanaz a kislány maradsz, akivel felnőtt. - rontott be KiBum is, mindkét kezében - ahogy láttam - egy rakás kaját tartott.
Sejtésem beigazolódott, mert egy nagy ölelés után az önjelölt anyukám elindult a konyhába.
- Sokat főztem, kipakolok. Remélem, rendes kaján éltek ti ketten! - kiabált ki a helyiségből, de már nem tudtam válaszolni, mert MinHo szorított magához.
- JinKi beszélt TaeMinnel, hogy egyedül vagy, úgyhogy megérkezett a felmentősereg. - magyarázta. Bevonultunk a nappaliba, ott folytatva a beszélgetést. - Mi újság?
- Semmi. - vontam vállat.
- Ajjaj. Ez nem jelent jót. Ki bántott? Megverjem? - aggodalmaskodott Jjong, de csak megráztam a fejem és hozzábújtam. - Akkor?
- Mi van, ha JinKi és én nem egymásnak lettünk kitalálva? - tört ki belőlem.
- Mégis mi történt? - értetlenkedett TaeMin szemöldökráncolva. - Veszekedtek?.
- Egyszerűen csak úgy érzem, minden más fontosabb neki nálam. Mi ketten teljesen más világban élünk. Ő egyre többet hajszolja a munkát, én pedig egyre távolabb kerülök tőle.
- Az nem létezik. Ez is biztosan csak egy egyszerű hullámvölgy. - jelentette ki Key.
- Ez már szakadék, nem völgy. - morogtam az orrom alatt.
- Beszélj vele. Ezt csak úgy oldhatjátok meg, ha őszintén leültök. Sajnálom, Egérke, de csak ennyit tudok tanácsolni. - szorította meg a vállam elsőszámú bátyám.
Ezután nem beszéltünk többet a témáról, a többiek igyekeztek elterelni a figyelmem.
Este kilenc körül azonban mindannyian elhallgattunk, mikor egy ajtó csapódásának zaja érkezett az előszobából, majd a hanghoz tartozó ember is megjelent előttünk.
- Sziasztok. - mosolygott fáradtan. Hát persze, megint...
- Okosan, Minnie Egér. - puszilt meg JongHyun és a fiúkkal együtt libasorban, csendesen eltávoztak.
Hát kösz...
- Eszel valamit? Süsü elég sok kaját csinált, hogy ne haljanak éhen a gyermekei. - Keyre gondolva mosolyodtam el erőltetetten, de választ természetesen nem vártam. Rögtön a konyhába siettem, mert fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Pár másodperccel később már az egyik széken ült, kussban.
- Ki az a Süsü? - szólalt meg végre.
- Hosszú lenne elmagyarázni. Csak szívattuk egymást a becenevekkel.
- Ráérek. - kötötte az ebet a karóhoz.
- Mint mindig. - gúnyolódva tettem le elé a megmelegített vacsorát.
- Te nem eszel?
- Nem. Dolgom van. - azzal faképnél hagytam.
Magamhoz vettem a fürdésre használatos dolgaimat és bevágtattam a fürdőbe.
Ott kellően meleg vizet állítottam be és nekifogtam a tusolásnak. A hajmosással kezdtem. Jólesően masszíroztam a hajamba a sampont. Pár percig éreztem a kellemes nyugalmat, de ez nem tartott valami sokáig, ugyanis két kéz siklott a vállamra, majd egy száj kereste az enyémet.
- Te meg mit...
- Csss... most ne veszekedjünk. - suttogta és azzal a lendülettel maga felé fordított, hogy elkezdje leöblíteni a hajamról a sampont. Mikor ezzel végzett, megfogta a tusfürdőt, amiből nyomott a saját kezébe, így én sem bírtam ki, hogy ne kövessem a "példáját". Nem tudtam, mi ütött belé, de nem is róttam fel, csak élveztem, amit tesz velem.
Egymást mostuk csendben, kezünk egyre gyakrabban kalandozott intimebb helyekre.
- JinKi... - bújtam a forró testéhez, picit zavarba is jöttem, hogy teljesen meztelenül préselődtünk egymáshoz.
- Hm?
- Csak a vasárnapokat. Kérlek. Annyira szeretném... - csordultak ki az első könnycseppek, amik keveredtek a vízzel. Elzárta a zuhanyt és mindkettőnkre törölközőt terített. Nem szólt semmit. A kérdésemre sem adott választ.

***

Puhán landoltam a franciaágyon, közben szakadatlanul öleltem JinKit. Mindenhol apró puszikkal halmozott el, kezdve az arcommal, ahonnan érzékien haladt lefelé nyakamon, hasamon, combjaim belső felén. Halkan szuszogtam, míg újra fel nem hajolt hozzám egy újabb csókra. Azonnal engedtem a nyelvének, mámorító volt érezni az ízét. A testünk újra összesimult, mintha egymáshoz illettünk volna. Egymásba...

Halkan nyögtem fel, mikor végre megérezhettem magamban Őt. Óvatosan lökte magát egyre mélyebbre, úgy vigyázott rám, mintha most tennénk meg először. Szakadozva nyögött, hol mély nyelves csókkal, hol a vállamba fúrt fejjel fojtva el a hangját. Mikor eltalált egy bizonyos pontot, a vállába haraptam, mire felszisszent. Rácsókoltam a fognyommal tarkított felületre engesztelésül, de végül mégiscsak megszívtam még egyszer, hogy jelezzem: sokáig tartok igényt a szerelemre, amit irántam érez.
Egyre gyorsabb iramot diktált, aminek következtében vörösre karmolásztam a hátát, amit ő nem is nagyon bánt, már a morgásokból ítélve...
Nem sok hiányzott már a vég közeledtéhez, ami engem el is ért hamarosan, őt pedig én rántottam magammal az édes gyönyörbe.
Remegve húzódott ki a testemből, ami még mindig érzékenyen reagált az érintéseire.
Megfordult velem és én kerültem az izzadt mellkasára, melyre ráhajtottam a fejem, úgy hallgattam a szívének rendezetlen dobogását.
- Vasárnap. - jelentette ki hirtelen, kezei a hátamat cirógatták ismét.
- Tessék? - emeltem a tekintetébe az enyémet, értetlenül. Lágyan elmosolyodott, és az ugyanolyan lágy, dallamos hangján megszólalt.
- Túl sokat dolgoztam az utóbbi időben és képtelen voltam elszakadni a munkától. Bár ennek oka is van.
- Mi az ok?
- Te.
- Én?
- Ne gondolj rosszra. Egyszerűen nem tudtam, hogyan szeresselek. Meg voltam ijedve, hogy a szerelmünk nem tart örökké...
- Nem is tarthat. - vontam meg a vállamat. Kíváncsian csillogó szemekkel vizslatott engem. - A halál után tényleg vége lesz, de addig még van idő. Addig szeretném, ha szeretnél. - böktem a vállán lévő lilás-vöröses foltra, amin óvatosan végig is húztam a kezem. Kuncogni kezdett, de újra megkomolyodott.
- Túl hamar keveredtem bele a családi vállalatba. Túl korán nevelték belém a felelősséget, és már most kezdek olyan lenni, mint az apám.
- Akkor változtass ezen. Senkinek nem ment tönkre azért az üzlet, mert létezik a magánélet. Kérlek, JinKi... kérlek. - puszikat nyomtam a mellkasára.
- Nem akarok minden vasárnapot veled tölteni.
- De...
- Megpróbálok minél többet melletted lenni. Fiatalok vagyunk még. Gondtalanul akarok sétálni veled, elmenni kipróbálni mindenfélét, ja, és sokat enni. Azt se felejtsük ám el. - vigyorodott el, amit én sem tettem másképp. - Azt még nem is említettem, hogy el akarok menni nyaralni Thaiföldre, mert már régóta tervezgettem.
- Nahát, jó hatással volt rád a veszekedés. - kacsintottam.
- Nem csak az. Hanem Te is. Ráébresztettél, hogy azzal, ha megállás nélkül magadra és JongHyunékra hagylak, elveszítelek.
- Akkor ez azt jelenti, hogy többet leszünk együtt? - csillant fel a szemem.
- Azt. - szorított magához. - Te pedig ugye megbocsátasz?
- Kéne valamiért?
- Te is tudod nagyon jól, hogy mire céloztam. Hogy lepasszoltalak a barátainknak, mint valami béna szülő a gyerekét, hogy elhanyagoltalak...
- Nem számít, yeobo. Ha évek óta ez lenne, már komolyan elgondolkodnék, de időben megbeszéltük és változtatunk rajta. Ha te megígéred, hogy több önbizalmad lesz.
- Nem kell sokat győzködnöd. - nevetett. - De mi lenne, ha minden vasárnap ilyen lenne?
- Valaki perverzebb, mint gondolnám? - hajoltam felé egy csókra.
- A te perverzed.
- Szeretlek.
- Én is téged.

***

Hát izé... ez egy óriási hülyeségnek indult tőlem ^^"
Nem is az életem műve, csak ilyen unalmas pillanatomban készült, de ettől függetlenül remélem, nem lett olyan iszonytató, hogy még a Világból is el kívánjatok tüntetni a bénaságomért :"D
Szóval ha tetszett, tetszett, ha nem, az se baj, unaloműzőként egynek elmegy :D
Szép estét mindenkinek, és hamarosan hozom a trilógiám második harmadát!^.^