Gift (MiNew, yaoi, +16)

***MinHo POV***

Arra ébredtem, hogy szorosan össze vagyunk gabalyodva. Már egy éve folyamatosan így keltem, ennél jobbat pedig el sem tudtam volna képzelni. Az az ember fekszik és kel velem minden nap, akit nekem teremtettek. Ez a mai nap pedig még különlegesebb számomra...


- Ébresztő. - simítottam végig hyung hátán, majd elröhögtem magam, ahogy morogni kezdett. Gyűlölte, ha felébresztik, én viszont kifejezetten mulatságosnak találtam.
- Mennyi az idő? - húzta magára még jobban a takarót. Mint egy vámpír.
- Nyolc óra kereken. - válaszoltam készségesen.
- Akkor aludjunk még. - döntötte el, én viszont nem így gondoltam.
- Nem, nem. Megígérted, hogy együtt reggelizünk ma, és ha elalszunk, elszáll az ígéret. - gördültem fölé.
- És mi lenne, ha ma korán hazajönnénk? Én már szóltam odabent, hogy ma semmiképpen sem maradok bent estig. - vetette fel.
- Talán. - mosolyogtam rá. - De reggelizünk vagy sem?
- A reggeliről jut eszembe, MinHo, könyörgöm, mondd, hogy maradt a tegnapi csirkéből. - reménykedett.
- Hát, én nem ettem meg, amit hagytunk, és ha te sem vagy éjszakai zugevő - böktem a hasára -, akkor van.
- Tudod, hogy utálom, mikor azzal viccelődsz, mennyit eszek. Így is dagadtnak érzem magam. - motyogta.
- Ha te dagadt vagy, akkor én az angol királynő. Hyung, én szeretem, ahogy kinézel. - húztam magamhoz. Fogalmam sem volt, hogy jutott eszébe, hogy kövér lenne. Épp ellenkezőleg. Tökéletes kockái voltak. Közelebb hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát, amibe megint beleborzongott. Hiába voltunk mindketten férfiak, JinKi sosem szokta meg teljesen. - Mit szólnának a gyerekek, ha megtudnák, milyen félénk vagy?
- Hogy a...gye-gyerekek? - azt hittem, ennél vörösebb már nem lehet, de ezek szerint tévedtem.
- Miért? Mit gondoltál? - ültem fel hirtelen, szinte már megcsókoltam, annyira közelre sikerült kerülnöm.
- Hát én...én izé. Inkább megnézem azt a csirkét. Igen azt... - próbált menekülni, de megállítottam.
- Nem szeretnéd, ha örökbe fogadnánk? Vagy talán bennem nem bízol? - ráncoltam a szemöldököm.
- Nem arról van szó... csak elképzeltem, milyen lenne egy családként és... MinHo, mit szólna egy gyerek, ha két apja lenne? És a többi ember? A társai pedig bunkók lennének vele. - harapott az ajkaiba. - A szüleink már így sem fogadnak el minket... - már megint a mások véleménye. Onew túlzottan aggódott.
- Nem lenne rossz. Emlékeztetlek, hogy JongHyun és Key kislányt fogadtak örökbe. A törvények változtak. És jó lenne, gondolj bele. Főznénk a lányunkkal, vagy kint fociznánk a kertben a fiunkkal. Vagy esetleg mindkettő boldogítana minket. Ők keltenének reggel, és miattuk nem mennénk aludni az éjszaka közepén. - morfondíroztam boldogan. Tudom, nyálasan hangzik, de én ezt akartam. Vele...
Kimentem konyhába és feltettem főni egy kávét. Volt időm elmélázni, hogy milyen is volt, mikor összejöttünk.

***FLASHBACK***


- Hyung, menj már a képből. - kiabáltam, ugyanis TaeMinnel a kanapén ültünk az XBOX előtt.
- Istenem, képtelenek vagytok elszakadni attól a szartól! - méltatlankodott SeungHwan is.
- Te ezt nem érted, Hwannie. - magyarázott TaeMin a barátnőjének. - Ez a játék most jött ki. Csak teszteljük hyungnimmal, hogy mégis volt-e értelme megvenni.
- Hát persze. - forgatta a szemeit a lány, de azért nyomott egy puszit kedvese arcára. Én úgy tettem, mint aki nem látta. Allergiás voltam ezekre a megnyilvánulásokra, és ezt nem csak ők, de JongHyun és Key is tudták. Ezért nem nyalakodtak nyilvánosan előttem.
- Apropó, jut eszembe. Hol van JongKey? - kérdeztem.
- Itt! - nyílt az ajtó és a két jómadár lépett be rajta.
- Ti hogy nyitottátok ki az én lakásom ajtaját? - képedt el Onew.
- Könnyen, hyung. Múltkor odaadtad a pótkulcsot, mert elfelejtetted megetetni a tengerimalacodat, én pedig imádom azt a kis szőrgolyót. - csillant fel Key szeme.
- Hasonlít Onewra. - bólogattam, de a konzolról azért nem vettem le a szemem.
- Kösz. - morogta az említett.
- Nem azért mondta, hanem mert aranyos vagy. - röhögött JongHyun. Viszont ez után valamiért a legidősebb nem is szólt hozzám túlságosan sokszor...

~~~

- Mi a bajod? - mentem ki hozzá az erkélyre.
- Semmi.
- Tíz éve ismerlek, ne próbáld beetetni velem, hogy jól vagy. Nőügy? Vagy esetleg egy... - csatt. A meglepetéstől felnyögtem és hanyatt borultam.
- Ezt meg... - tápászkodtam fel a vérző orromat tapogatva. - Jó, hogy nem törted el!
- Bele ne halj. - gúnyolódott.
- JinKi hyung, sosem voltál ilyen erőszakos. - kerekedtek ki a szemeim.
- Onew.
- Tessék?
- Onew. Így szoktál hívni, ez most se változzon. Idegesítő a te szádból hallani.
- Mert? - nem szólt semmit, csak gyorsan közelebb hajolt és összeérintette az ajkainkat. Ez hirtelen sok információ volt. Túl sok. 
Ellöktem őt magamtól. Ne szórakozzunk.
- Sajnálom. - suttogtam és hátat fordítva villámgyorsan ott hagytam őt egyedül.
Ezek után bő két hétig nem is kerestük egymást, majd végül én állítottam be hozzá.

~~~

- Hát te meg? - nagyon kényelmetlenül érezte magát ott az ajtóban ácsorogva, pláne, hogy nem számított rám. Én viszont két hétig miatta tépelődtem, ezért járt nekem a magyarázat.
- Miért csináltad? - tettem fel rögtön a kérdést.
- Talán ezt nem a folyosón kéne... - motyogott.
- Hagyjuk ezt. Csak mondd el, miért csináltad, aztán már itt sem vagyok. - jelentettem ki, az ő arca pedig megvonaglott. Most belegondolva, tényleg rohadt nagy bunkóságot mondtam.
- Én csak...
- Azt ne mondd, hogy...
- És ha igen, akkor mi van? - rántott vállat. Utáltam, amikor valaki a vállát rángatja, és még a szemembe se néz. Feldühített. Megfogtam a két vállánál és befelé kezdtem tolni, lábammal berúgva az ajtót, majd a falnak lökve csókolni kezdtem. Tudnom kellett, mi ez az érzés...

***FLASHBACK END***

Elmosolyodtam, hogy ezután ilyen könnyen vettem, hogy egy másik pasival bújok ágyba. Hihetetlen. Egy darabig még bizonytalan voltam, de egy hónap után olyan természetességgel öleltem őt, mintha csak egy átlagos pár lennénk.
Hirtelen egy másik test simult a hátamnak, én pedig megugrottam.
- Min gondolkozol ilyen elmélyülten? - vigyorgott rám.
- Semmin. Kettőnkön.
- Akkor mégsem a semmin. Pontosabban?
- Emlékeztem arra, hogyan jöttünk össze. - vallottam be. - És...
- Atya világ, ha te ilyen gondterhelt fejet vágsz, biztos komoly.
- Először is kapd be. Másodszor... JinKi, miért vagy még mindig zavarban, mikor együtt vagyunk, vagy mikor a gyerekekről beszélek? Mintha te... te nem akarnád ezt.
- Choi, én kezdeményeztem egy éve... ne beszélj baromságokat.
- Az egy éve volt. És mi van, ha te azóta kiábrándultál belőlem?
- Ilyen bizonytalannak még nem láttalak. Nézd, egyáltalán nem ábrándultam ki, csak tudod, milyen vagyok. Képtelen vagyok úgy beleélni magam valamibe, hogy úgy érzem, elrontok vala...
- Hagyd már ezt abba, hyung. Nem rontasz el semmit és legfőképpen nem vagy kevés, mielőtt ezzel jössz. Én csak... tudom, fura érzés néha, hogy nem vállalhatjuk fel egymást, mégis természetesnek érzem kettőnket.
- Hidd el, a magam módján én is természetesnek veszem, de zavarba jövök. Egyszerűen... zavarba hozol. Tudod, hogy... - ajkába harapott.
- Mi az, hyung?
- Ami azt illeti... - kerek szemekkel bámultam rá és leesett. Szeretne... dominálni. Elmosolyodtam és megittam a maradék kávémat, majd megcsókoltam a meglepett hyungomat és elcsörtettem. Tökéletesen tudtam már, hogy mi is lesz a mai évfordulónkon.

***Onew POV***

Szerelem. Annyira tökéletes és egyszerű szó, de akkora súlya van... bevallom, egy ideje valóban voltak kilengéseim. De nem egy harmadik fél, vagy amiatt, mert kiábrándultam. Ó, nem. Ennek egyszerű oka volt. A szexuális pozíció. Én voltam a passzív. Mindig. Teljes mértékben odavagyok minden alkalomkor, viszont néha úgy éreztem, mást nem akart tőlem. Sokat gondolkodtam ezen, és mindig arra jutottam, hogy ha lenne alkalmam aktívnak lenni, felengednék MinHo mellett és nem lennék ilyen nyomorult. Próbáltam előhozni a témát, de elmosolyodott és elment. Még az étvágyamat is elvette ezzel a gesztussal, így haladtam én is a munkába. Estig nem bírtam leakadni erről. Vajon mit gondolhatott, mikor megértette a szándékomat? Magában kiröhögött... biztosan. Hiszen én vagyok az engedékeny, naiv, önbizalomhiányos Onew. Felsóhajtottam és próbáltam koncentrálni a dolgomra.

Mikor végeztem a munkával, bátorkodtam írni egy SMS-t MinHonak, hogy mára már nincs több dolgom, hazaindulok. Mire visszaírt, hogy oké. Megint elbizonytalanított.
Amint beléptem a bejárati ajtón, gyorsan szétnéztem mindenhol. MinHo pedig bent aludt a hálóban. Este fél hatkor. A függöny behúzva, teljesen sötét volt odabent.  Nem úgy nézett ki, mint akinek számít, hogy egy éve... Gyorsan és halkan magamhoz vettem a cuccaimat és letusoltam, csak ezután tértem vissza. De kis híján hátast dobtam.

Az az ember az ágyon feküdt bokszerban, gyertyák mindenhol, én pedig nem tudtam megszólni. Ismeri az ízlésemet. Egyszerű és még épp nem túl nyálas. Pont elég, hogy elmosolyodjak és közelebb slattyogjak.
- Hát így állunk. - vigyorogtam. - Ez volt a terved egész végig. - örültem a meglepetésnek, de mégis összeszorult a gyomrom.
- Nem egészen. A teljes terv ma körvonalazódott meg. - pont olyan közel mászott, hogy meg tudjon rántani, míg melléestem az ágyra. Ekkor ért a legnagyobb sokk. Maga alá fordított és a kezembe csúsztatott egy bontatlan óvszert, majd a fülembe suttogott.
- Azt akarom, hogy irányíts, Lee JinKi...
Nem hittem a fülemnek...
Azt hiszem, valóban ideje egy szinttel feljebb lépni.

***

 Igen, látjátok, ez MinHo és Onew párosítás, és fogalmam sem volt, mit kezdjek ezzel a kettővel.
Először is, mindkettejüknek szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni, és mivel a szülinapjuk között csak ez a pár nap különbség volt, gondoltam, rittyentek egy ilyen kis OS-t^^
Nehéz volt megírni, de sikerült, és remélem, elviselhető:)
Nagyon büszke vagyok mindkettejükre, és hiába öregszenek, ugyanolyan csodálatosak és bolondosak maradnak*3* <3

Mégegszer nagyon nagyon sok boldog szülinapot nekik! :')

Rajongás... (TaeMin+Yeri >Red Velvet<)

Sziasztok!
Nos, igen, mint a címből látjátok, két idolt hoztam össze, ráadásul 
ez még csak nem is yaoi, teljesen hetero történet><
Ez lesz életemben az első ilyen, ezért el is gondolkoztam, hogy biztos megírjam-e, de
egy "írónak" mindenben ki kell próbálnia magát, nem igaz? :)
Nem tudom, hogy lesz-e még ilyen párosításom, de ha ez jól sikerül, elgondolkozom rajta:"D
Azért választottam ezt a párosítást, mert a Red Velvet kedvelt lánybandám, annak ellenére, hogy 
Yeri kicsit nehezen lopta be magát a szívembe, azonban mára már igazán szeretem a többiekkel együtt^^
Ne gondoljatok semmi rosszra, talán már a cím is sejtet egyet s mást, ez csak egy ártatlan kis OS ;)


***Yeri POV***

Amikor jelentkeztem az ügynökséghez, alig akartak egyáltalán beengedni az ajtón, mondván "annyira kis fiatal vagyok még". De ők nem tudták azt, amit én. Nem ismerték azt a tüzet, ami bennem égett minden egyes nap, mikor azon vívódtam, megéri-e ide bekerülni. Hiszen mi van, ha ez csak egy egyszerű fellángolás az idollét iránt? Még ha be is kerülnék, egészen biztosan évekbe telne a korom miatt, hogy rendes sztár váljék belőlem, addigra meg lehet, ki is ábrándulnék belőle...
De valamiért mégis hajtottam, és az a valami - vagy inkább valaki - nem volt más, mint Lee TaeMin, a SHINee maknaeja. Amikor megpillantottam őt énekelni és táncolni, tudtam, hogy én is ezt az utat választom.
Aztán minden jött magától. Bekerültem. És egy cseppet sem bántam.
Egészen a lányokkal való találkozás napjáig. Betettek egy csapatba Irene, Wendy, Seulgi és Joy művésznevű személyek közé, akik rettenetesen aranyosak voltak velem, megpróbáltak segíteni mindenben.
Mégis összeroskadva néztem, a Red Velvet debütálását az ügynökség falain belül, amint ők négyen mosolyogva táncolnak a színpadon, az angyali hangjukon énekelve. Haragudtam rájuk, én is ott akartam lenni, úgy éreztem, elárultak, nem próbálták eléggé rávenni az Elnököt, hogy én is velük mehessek. Ekkor találkoztam először a SHINee-val...

~~~

- Yah, Yeri-sshi. - fogta meg a vállam egyikük. - Ne sírj, kérlek. Te is hamarosan velük lehetsz, téged is ugyanúgy szeretni fognak és el is felejtik majd, hogy a csapat létezhetett nélküled. - ahogy felnéztem, megláttam, hogy a fiú KiBum sunbaenim volt, bátorítóan mosolyogva rám.
- De ez nem így van. - szipogtam. - Őket ezzel elkönyvelték négy taggal, semmi keresnivalóm ott. Több értelme lenne annak, ha megvárnék egy másik csapatot...
- Ez nem igaz. Szerintem ne add fel. Lehet, hogy a fanok először el fognak utasítani, az tény. De ha nem harcolsz, nem nyersz. Az idoloknak el kell ezt fogadniuk, ha nem akarják, hogy az ipar megrágja és kiköpje őket. Hwaiting, Yeri-sshi! - el sem hittem, hogy TaeMin beszélt hozzám! Annyira lesokkoltam, amiért a motivációm tárgya életet próbál önteni belém, hogy csak bámultam rá, mint borjú az új kapura.
- Nekünk mennünk kell, de ne feledd, soha ne add fel! - simította meg a hajam Onew, majd JongHyuntól és MinHotól is kaptam egy bátorító kézszorítást, ezek után eltűntek valahová.

~~~

Ezt akkor is igyekeztem észben tartani, amikor egy évvel később már én is megjelentem, a rajongók pedig meggyűlöltek, ujjal mutogattak rám és elhitték, hogy mindenkitől elveszem a csapatban a szerepét, hogy én azt hiszem magamról, hogy egy nagy valaki vagyok, csak mert mások sikerében fürdök. De egyáltalán nem volt igaz. Könyörögtem egy ideig a főnöknél, hogy inkább egy másik bandába tegyen, de ő hajthatatlan volt.
Őszinte mosollyal és kedvesen próbáltam enyhíteni a rajongók szívét, a bántó kommentek, gúnyos beszólások azonban csak nem akartak elfogyni, sőt, meggyarapodtak.
Egészen addig így ment ez, míg végre erőt nem vettem magamon és egy táncpróbán újra el nem olvastam pár hozzászólást. Egyen megakadt a szemem, majd válaszoltam rá, ezzel pedig hamarosan megtelt a YouTube és az internetes híroldalak.
Innentől fordult meg a kocka, hogy elkezdtek elfogadni és valamelyest szeretni is.

Újabb táncpróba vette kezdetét, JooHyun unnie már ideges volt, hiszen órák óta szenvedtünk már, szükségünk volt pihenésre.
- Oké, szerintem ennyi egy időre bőven elég! Nem is tudom, mit gondol a koreográfus, mik vagyunk mi... lovak? Na nem. - bosszankodott. Imádtuk ilyenkor, rettentően aranyos fejet tudott vágni. Hirtelen nyílt az ajtó és kik jöttek be? A mi kis mentoraink, a SHINee tagjai.
- JuHyeon noona, már megint kicsit felkaptad a vizet? - nevetett MinHo sunbaenim, mikor meglátta Irene pirosló arcát.
- Eltaláltad! Hogy lehet ennyire rabszolgahajcsár ez az edző? Nem értem... szadista állat! - dobbantott.
- Tessék, Unnie bevadult. - kuncogta SeungHwan unnie is.
- Ugyan, csak nem olyan vészes. - nevetett JinKi sunbaenim
- Dehogynem. - legyintett SooYoung unnie.
- Mondjuk azt be kell vallani, elbohóckodjuk sokszor. - kacsintott SeulGi unnie a lányokra. Én csak leültem a földre, átöleltem mindkét térdemet és rájuk hajtottam a fejem. Ezt Irene unnie észre is vette, mert megkérdezte.
- YeRim, rosszul érzed magad?
- Fáj a fejem. - hazudtam.
- Talán beteg leszel. Sokszor fordul elő a túlhajszolás miatt. - vetette fel aggódva JongHyun.
- El kellene menned a mosdóba bevizezni egy kicsit az arcod. - ajánlotta TaeMin. - Elkísérlek, ha gondolod.
- Hogy? Izé... köszönöm szépen, sunbaenim! - álltam fel meghajolva. a maknae kedvesen mosolygott és kivezetett a teremből.
Csendben haladtunk a folyosón, míg hirtelen meg nem állított.
- Várj egy kicsit, Yeri-sshi. - azzal az automatához szaladt és egy üveg vízzel tért vissza. - Ezt idd meg, jót tesz majd. Az is lehet, hogy nem ittál eleget.
- Nagyon köszönöm. - újra meghajoltam.
- Szeretnék kérni tőled valamit.
- Igen? - kaptam fel a fejemet.
- Azt szeretném, ha mi nagyon jó barátok lennénk. Nem kell hajolgatnod, formálisan beszélned, semmi ilyesmit. Hívj csak TaeMinnek vagy Oppának, ha az jobban tetszik.
- Miért kéred ezt Sun...TaeMin?
- Mert én még fiatalabb is voltam a debütálásomkor, és én sem nagyon voltam oda az akkori helyzetemért, bár engem leginkább az idegesített, hogy újszülöttnek néztek... - kuncogott. - Legyünk nagyon szoros kapcsolatban, abban segítek, amiben csak tudok, oké? Mintha a bátyád lennék. - nyújtotta a kezét kedvesen, amibe azonnal bele is csaptam.
- Rendben. - bólogattam. Tudom, ez nem az, amit én szeretnék. És nem is lesz. De azzal is tisztában vagyok, hogy TaeMin ezt komolyan gondolta, és lesz kire támaszkodnom.
A rajongásom pedig csodálattá és igazi tiszteletté nőtte ki magát. Na nem mintha eddig nem tiszteltem volna TaeMint, de most már korántsem a kislányos imádatommal nézek rá, hanem mint egy mentorra, egy legjobb barátra.