Rajongás... (TaeMin+Yeri >Red Velvet<)

Sziasztok!
Nos, igen, mint a címből látjátok, két idolt hoztam össze, ráadásul 
ez még csak nem is yaoi, teljesen hetero történet><
Ez lesz életemben az első ilyen, ezért el is gondolkoztam, hogy biztos megírjam-e, de
egy "írónak" mindenben ki kell próbálnia magát, nem igaz? :)
Nem tudom, hogy lesz-e még ilyen párosításom, de ha ez jól sikerül, elgondolkozom rajta:"D
Azért választottam ezt a párosítást, mert a Red Velvet kedvelt lánybandám, annak ellenére, hogy 
Yeri kicsit nehezen lopta be magát a szívembe, azonban mára már igazán szeretem a többiekkel együtt^^
Ne gondoljatok semmi rosszra, talán már a cím is sejtet egyet s mást, ez csak egy ártatlan kis OS ;)


***Yeri POV***

Amikor jelentkeztem az ügynökséghez, alig akartak egyáltalán beengedni az ajtón, mondván "annyira kis fiatal vagyok még". De ők nem tudták azt, amit én. Nem ismerték azt a tüzet, ami bennem égett minden egyes nap, mikor azon vívódtam, megéri-e ide bekerülni. Hiszen mi van, ha ez csak egy egyszerű fellángolás az idollét iránt? Még ha be is kerülnék, egészen biztosan évekbe telne a korom miatt, hogy rendes sztár váljék belőlem, addigra meg lehet, ki is ábrándulnék belőle...
De valamiért mégis hajtottam, és az a valami - vagy inkább valaki - nem volt más, mint Lee TaeMin, a SHINee maknaeja. Amikor megpillantottam őt énekelni és táncolni, tudtam, hogy én is ezt az utat választom.
Aztán minden jött magától. Bekerültem. És egy cseppet sem bántam.
Egészen a lányokkal való találkozás napjáig. Betettek egy csapatba Irene, Wendy, Seulgi és Joy művésznevű személyek közé, akik rettenetesen aranyosak voltak velem, megpróbáltak segíteni mindenben.
Mégis összeroskadva néztem, a Red Velvet debütálását az ügynökség falain belül, amint ők négyen mosolyogva táncolnak a színpadon, az angyali hangjukon énekelve. Haragudtam rájuk, én is ott akartam lenni, úgy éreztem, elárultak, nem próbálták eléggé rávenni az Elnököt, hogy én is velük mehessek. Ekkor találkoztam először a SHINee-val...

~~~

- Yah, Yeri-sshi. - fogta meg a vállam egyikük. - Ne sírj, kérlek. Te is hamarosan velük lehetsz, téged is ugyanúgy szeretni fognak és el is felejtik majd, hogy a csapat létezhetett nélküled. - ahogy felnéztem, megláttam, hogy a fiú KiBum sunbaenim volt, bátorítóan mosolyogva rám.
- De ez nem így van. - szipogtam. - Őket ezzel elkönyvelték négy taggal, semmi keresnivalóm ott. Több értelme lenne annak, ha megvárnék egy másik csapatot...
- Ez nem igaz. Szerintem ne add fel. Lehet, hogy a fanok először el fognak utasítani, az tény. De ha nem harcolsz, nem nyersz. Az idoloknak el kell ezt fogadniuk, ha nem akarják, hogy az ipar megrágja és kiköpje őket. Hwaiting, Yeri-sshi! - el sem hittem, hogy TaeMin beszélt hozzám! Annyira lesokkoltam, amiért a motivációm tárgya életet próbál önteni belém, hogy csak bámultam rá, mint borjú az új kapura.
- Nekünk mennünk kell, de ne feledd, soha ne add fel! - simította meg a hajam Onew, majd JongHyuntól és MinHotól is kaptam egy bátorító kézszorítást, ezek után eltűntek valahová.

~~~

Ezt akkor is igyekeztem észben tartani, amikor egy évvel később már én is megjelentem, a rajongók pedig meggyűlöltek, ujjal mutogattak rám és elhitték, hogy mindenkitől elveszem a csapatban a szerepét, hogy én azt hiszem magamról, hogy egy nagy valaki vagyok, csak mert mások sikerében fürdök. De egyáltalán nem volt igaz. Könyörögtem egy ideig a főnöknél, hogy inkább egy másik bandába tegyen, de ő hajthatatlan volt.
Őszinte mosollyal és kedvesen próbáltam enyhíteni a rajongók szívét, a bántó kommentek, gúnyos beszólások azonban csak nem akartak elfogyni, sőt, meggyarapodtak.
Egészen addig így ment ez, míg végre erőt nem vettem magamon és egy táncpróbán újra el nem olvastam pár hozzászólást. Egyen megakadt a szemem, majd válaszoltam rá, ezzel pedig hamarosan megtelt a YouTube és az internetes híroldalak.
Innentől fordult meg a kocka, hogy elkezdtek elfogadni és valamelyest szeretni is.

Újabb táncpróba vette kezdetét, JooHyun unnie már ideges volt, hiszen órák óta szenvedtünk már, szükségünk volt pihenésre.
- Oké, szerintem ennyi egy időre bőven elég! Nem is tudom, mit gondol a koreográfus, mik vagyunk mi... lovak? Na nem. - bosszankodott. Imádtuk ilyenkor, rettentően aranyos fejet tudott vágni. Hirtelen nyílt az ajtó és kik jöttek be? A mi kis mentoraink, a SHINee tagjai.
- JuHyeon noona, már megint kicsit felkaptad a vizet? - nevetett MinHo sunbaenim, mikor meglátta Irene pirosló arcát.
- Eltaláltad! Hogy lehet ennyire rabszolgahajcsár ez az edző? Nem értem... szadista állat! - dobbantott.
- Tessék, Unnie bevadult. - kuncogta SeungHwan unnie is.
- Ugyan, csak nem olyan vészes. - nevetett JinKi sunbaenim
- Dehogynem. - legyintett SooYoung unnie.
- Mondjuk azt be kell vallani, elbohóckodjuk sokszor. - kacsintott SeulGi unnie a lányokra. Én csak leültem a földre, átöleltem mindkét térdemet és rájuk hajtottam a fejem. Ezt Irene unnie észre is vette, mert megkérdezte.
- YeRim, rosszul érzed magad?
- Fáj a fejem. - hazudtam.
- Talán beteg leszel. Sokszor fordul elő a túlhajszolás miatt. - vetette fel aggódva JongHyun.
- El kellene menned a mosdóba bevizezni egy kicsit az arcod. - ajánlotta TaeMin. - Elkísérlek, ha gondolod.
- Hogy? Izé... köszönöm szépen, sunbaenim! - álltam fel meghajolva. a maknae kedvesen mosolygott és kivezetett a teremből.
Csendben haladtunk a folyosón, míg hirtelen meg nem állított.
- Várj egy kicsit, Yeri-sshi. - azzal az automatához szaladt és egy üveg vízzel tért vissza. - Ezt idd meg, jót tesz majd. Az is lehet, hogy nem ittál eleget.
- Nagyon köszönöm. - újra meghajoltam.
- Szeretnék kérni tőled valamit.
- Igen? - kaptam fel a fejemet.
- Azt szeretném, ha mi nagyon jó barátok lennénk. Nem kell hajolgatnod, formálisan beszélned, semmi ilyesmit. Hívj csak TaeMinnek vagy Oppának, ha az jobban tetszik.
- Miért kéred ezt Sun...TaeMin?
- Mert én még fiatalabb is voltam a debütálásomkor, és én sem nagyon voltam oda az akkori helyzetemért, bár engem leginkább az idegesített, hogy újszülöttnek néztek... - kuncogott. - Legyünk nagyon szoros kapcsolatban, abban segítek, amiben csak tudok, oké? Mintha a bátyád lennék. - nyújtotta a kezét kedvesen, amibe azonnal bele is csaptam.
- Rendben. - bólogattam. Tudom, ez nem az, amit én szeretnék. És nem is lesz. De azzal is tisztában vagyok, hogy TaeMin ezt komolyan gondolta, és lesz kire támaszkodnom.
A rajongásom pedig csodálattá és igazi tiszteletté nőtte ki magát. Na nem mintha eddig nem tiszteltem volna TaeMint, de most már korántsem a kislányos imádatommal nézek rá, hanem mint egy mentorra, egy legjobb barátra.