Gift (MiNew, yaoi, +16)

***MinHo POV***

Arra ébredtem, hogy szorosan össze vagyunk gabalyodva. Már egy éve folyamatosan így keltem, ennél jobbat pedig el sem tudtam volna képzelni. Az az ember fekszik és kel velem minden nap, akit nekem teremtettek. Ez a mai nap pedig még különlegesebb számomra...


- Ébresztő. - simítottam végig hyung hátán, majd elröhögtem magam, ahogy morogni kezdett. Gyűlölte, ha felébresztik, én viszont kifejezetten mulatságosnak találtam.
- Mennyi az idő? - húzta magára még jobban a takarót. Mint egy vámpír.
- Nyolc óra kereken. - válaszoltam készségesen.
- Akkor aludjunk még. - döntötte el, én viszont nem így gondoltam.
- Nem, nem. Megígérted, hogy együtt reggelizünk ma, és ha elalszunk, elszáll az ígéret. - gördültem fölé.
- És mi lenne, ha ma korán hazajönnénk? Én már szóltam odabent, hogy ma semmiképpen sem maradok bent estig. - vetette fel.
- Talán. - mosolyogtam rá. - De reggelizünk vagy sem?
- A reggeliről jut eszembe, MinHo, könyörgöm, mondd, hogy maradt a tegnapi csirkéből. - reménykedett.
- Hát, én nem ettem meg, amit hagytunk, és ha te sem vagy éjszakai zugevő - böktem a hasára -, akkor van.
- Tudod, hogy utálom, mikor azzal viccelődsz, mennyit eszek. Így is dagadtnak érzem magam. - motyogta.
- Ha te dagadt vagy, akkor én az angol királynő. Hyung, én szeretem, ahogy kinézel. - húztam magamhoz. Fogalmam sem volt, hogy jutott eszébe, hogy kövér lenne. Épp ellenkezőleg. Tökéletes kockái voltak. Közelebb hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát, amibe megint beleborzongott. Hiába voltunk mindketten férfiak, JinKi sosem szokta meg teljesen. - Mit szólnának a gyerekek, ha megtudnák, milyen félénk vagy?
- Hogy a...gye-gyerekek? - azt hittem, ennél vörösebb már nem lehet, de ezek szerint tévedtem.
- Miért? Mit gondoltál? - ültem fel hirtelen, szinte már megcsókoltam, annyira közelre sikerült kerülnöm.
- Hát én...én izé. Inkább megnézem azt a csirkét. Igen azt... - próbált menekülni, de megállítottam.
- Nem szeretnéd, ha örökbe fogadnánk? Vagy talán bennem nem bízol? - ráncoltam a szemöldököm.
- Nem arról van szó... csak elképzeltem, milyen lenne egy családként és... MinHo, mit szólna egy gyerek, ha két apja lenne? És a többi ember? A társai pedig bunkók lennének vele. - harapott az ajkaiba. - A szüleink már így sem fogadnak el minket... - már megint a mások véleménye. Onew túlzottan aggódott.
- Nem lenne rossz. Emlékeztetlek, hogy JongHyun és Key kislányt fogadtak örökbe. A törvények változtak. És jó lenne, gondolj bele. Főznénk a lányunkkal, vagy kint fociznánk a kertben a fiunkkal. Vagy esetleg mindkettő boldogítana minket. Ők keltenének reggel, és miattuk nem mennénk aludni az éjszaka közepén. - morfondíroztam boldogan. Tudom, nyálasan hangzik, de én ezt akartam. Vele...
Kimentem konyhába és feltettem főni egy kávét. Volt időm elmélázni, hogy milyen is volt, mikor összejöttünk.

***FLASHBACK***


- Hyung, menj már a képből. - kiabáltam, ugyanis TaeMinnel a kanapén ültünk az XBOX előtt.
- Istenem, képtelenek vagytok elszakadni attól a szartól! - méltatlankodott SeungHwan is.
- Te ezt nem érted, Hwannie. - magyarázott TaeMin a barátnőjének. - Ez a játék most jött ki. Csak teszteljük hyungnimmal, hogy mégis volt-e értelme megvenni.
- Hát persze. - forgatta a szemeit a lány, de azért nyomott egy puszit kedvese arcára. Én úgy tettem, mint aki nem látta. Allergiás voltam ezekre a megnyilvánulásokra, és ezt nem csak ők, de JongHyun és Key is tudták. Ezért nem nyalakodtak nyilvánosan előttem.
- Apropó, jut eszembe. Hol van JongKey? - kérdeztem.
- Itt! - nyílt az ajtó és a két jómadár lépett be rajta.
- Ti hogy nyitottátok ki az én lakásom ajtaját? - képedt el Onew.
- Könnyen, hyung. Múltkor odaadtad a pótkulcsot, mert elfelejtetted megetetni a tengerimalacodat, én pedig imádom azt a kis szőrgolyót. - csillant fel Key szeme.
- Hasonlít Onewra. - bólogattam, de a konzolról azért nem vettem le a szemem.
- Kösz. - morogta az említett.
- Nem azért mondta, hanem mert aranyos vagy. - röhögött JongHyun. Viszont ez után valamiért a legidősebb nem is szólt hozzám túlságosan sokszor...

~~~

- Mi a bajod? - mentem ki hozzá az erkélyre.
- Semmi.
- Tíz éve ismerlek, ne próbáld beetetni velem, hogy jól vagy. Nőügy? Vagy esetleg egy... - csatt. A meglepetéstől felnyögtem és hanyatt borultam.
- Ezt meg... - tápászkodtam fel a vérző orromat tapogatva. - Jó, hogy nem törted el!
- Bele ne halj. - gúnyolódott.
- JinKi hyung, sosem voltál ilyen erőszakos. - kerekedtek ki a szemeim.
- Onew.
- Tessék?
- Onew. Így szoktál hívni, ez most se változzon. Idegesítő a te szádból hallani.
- Mert? - nem szólt semmit, csak gyorsan közelebb hajolt és összeérintette az ajkainkat. Ez hirtelen sok információ volt. Túl sok. 
Ellöktem őt magamtól. Ne szórakozzunk.
- Sajnálom. - suttogtam és hátat fordítva villámgyorsan ott hagytam őt egyedül.
Ezek után bő két hétig nem is kerestük egymást, majd végül én állítottam be hozzá.

~~~

- Hát te meg? - nagyon kényelmetlenül érezte magát ott az ajtóban ácsorogva, pláne, hogy nem számított rám. Én viszont két hétig miatta tépelődtem, ezért járt nekem a magyarázat.
- Miért csináltad? - tettem fel rögtön a kérdést.
- Talán ezt nem a folyosón kéne... - motyogott.
- Hagyjuk ezt. Csak mondd el, miért csináltad, aztán már itt sem vagyok. - jelentettem ki, az ő arca pedig megvonaglott. Most belegondolva, tényleg rohadt nagy bunkóságot mondtam.
- Én csak...
- Azt ne mondd, hogy...
- És ha igen, akkor mi van? - rántott vállat. Utáltam, amikor valaki a vállát rángatja, és még a szemembe se néz. Feldühített. Megfogtam a két vállánál és befelé kezdtem tolni, lábammal berúgva az ajtót, majd a falnak lökve csókolni kezdtem. Tudnom kellett, mi ez az érzés...

***FLASHBACK END***

Elmosolyodtam, hogy ezután ilyen könnyen vettem, hogy egy másik pasival bújok ágyba. Hihetetlen. Egy darabig még bizonytalan voltam, de egy hónap után olyan természetességgel öleltem őt, mintha csak egy átlagos pár lennénk.
Hirtelen egy másik test simult a hátamnak, én pedig megugrottam.
- Min gondolkozol ilyen elmélyülten? - vigyorgott rám.
- Semmin. Kettőnkön.
- Akkor mégsem a semmin. Pontosabban?
- Emlékeztem arra, hogyan jöttünk össze. - vallottam be. - És...
- Atya világ, ha te ilyen gondterhelt fejet vágsz, biztos komoly.
- Először is kapd be. Másodszor... JinKi, miért vagy még mindig zavarban, mikor együtt vagyunk, vagy mikor a gyerekekről beszélek? Mintha te... te nem akarnád ezt.
- Choi, én kezdeményeztem egy éve... ne beszélj baromságokat.
- Az egy éve volt. És mi van, ha te azóta kiábrándultál belőlem?
- Ilyen bizonytalannak még nem láttalak. Nézd, egyáltalán nem ábrándultam ki, csak tudod, milyen vagyok. Képtelen vagyok úgy beleélni magam valamibe, hogy úgy érzem, elrontok vala...
- Hagyd már ezt abba, hyung. Nem rontasz el semmit és legfőképpen nem vagy kevés, mielőtt ezzel jössz. Én csak... tudom, fura érzés néha, hogy nem vállalhatjuk fel egymást, mégis természetesnek érzem kettőnket.
- Hidd el, a magam módján én is természetesnek veszem, de zavarba jövök. Egyszerűen... zavarba hozol. Tudod, hogy... - ajkába harapott.
- Mi az, hyung?
- Ami azt illeti... - kerek szemekkel bámultam rá és leesett. Szeretne... dominálni. Elmosolyodtam és megittam a maradék kávémat, majd megcsókoltam a meglepett hyungomat és elcsörtettem. Tökéletesen tudtam már, hogy mi is lesz a mai évfordulónkon.

***Onew POV***

Szerelem. Annyira tökéletes és egyszerű szó, de akkora súlya van... bevallom, egy ideje valóban voltak kilengéseim. De nem egy harmadik fél, vagy amiatt, mert kiábrándultam. Ó, nem. Ennek egyszerű oka volt. A szexuális pozíció. Én voltam a passzív. Mindig. Teljes mértékben odavagyok minden alkalomkor, viszont néha úgy éreztem, mást nem akart tőlem. Sokat gondolkodtam ezen, és mindig arra jutottam, hogy ha lenne alkalmam aktívnak lenni, felengednék MinHo mellett és nem lennék ilyen nyomorult. Próbáltam előhozni a témát, de elmosolyodott és elment. Még az étvágyamat is elvette ezzel a gesztussal, így haladtam én is a munkába. Estig nem bírtam leakadni erről. Vajon mit gondolhatott, mikor megértette a szándékomat? Magában kiröhögött... biztosan. Hiszen én vagyok az engedékeny, naiv, önbizalomhiányos Onew. Felsóhajtottam és próbáltam koncentrálni a dolgomra.

Mikor végeztem a munkával, bátorkodtam írni egy SMS-t MinHonak, hogy mára már nincs több dolgom, hazaindulok. Mire visszaírt, hogy oké. Megint elbizonytalanított.
Amint beléptem a bejárati ajtón, gyorsan szétnéztem mindenhol. MinHo pedig bent aludt a hálóban. Este fél hatkor. A függöny behúzva, teljesen sötét volt odabent.  Nem úgy nézett ki, mint akinek számít, hogy egy éve... Gyorsan és halkan magamhoz vettem a cuccaimat és letusoltam, csak ezután tértem vissza. De kis híján hátast dobtam.

Az az ember az ágyon feküdt bokszerban, gyertyák mindenhol, én pedig nem tudtam megszólni. Ismeri az ízlésemet. Egyszerű és még épp nem túl nyálas. Pont elég, hogy elmosolyodjak és közelebb slattyogjak.
- Hát így állunk. - vigyorogtam. - Ez volt a terved egész végig. - örültem a meglepetésnek, de mégis összeszorult a gyomrom.
- Nem egészen. A teljes terv ma körvonalazódott meg. - pont olyan közel mászott, hogy meg tudjon rántani, míg melléestem az ágyra. Ekkor ért a legnagyobb sokk. Maga alá fordított és a kezembe csúsztatott egy bontatlan óvszert, majd a fülembe suttogott.
- Azt akarom, hogy irányíts, Lee JinKi...
Nem hittem a fülemnek...
Azt hiszem, valóban ideje egy szinttel feljebb lépni.

***

 Igen, látjátok, ez MinHo és Onew párosítás, és fogalmam sem volt, mit kezdjek ezzel a kettővel.
Először is, mindkettejüknek szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni, és mivel a szülinapjuk között csak ez a pár nap különbség volt, gondoltam, rittyentek egy ilyen kis OS-t^^
Nehéz volt megírni, de sikerült, és remélem, elviselhető:)
Nagyon büszke vagyok mindkettejükre, és hiába öregszenek, ugyanolyan csodálatosak és bolondosak maradnak*3* <3

Mégegszer nagyon nagyon sok boldog szülinapot nekik! :')