Emlékszel, mikor megismertük egymást? Még ma is elnevetem magam, mikor eszembe jut. Éppen kirohantam a főiskoláról, és beléd ütköztem. Persze te magadat hibáztattad, amiért kiborult a kezemben tartott palackozott kóla. Ragaszkodtál hozzá, hogy engesztelésül meghívj valahova. Beleegyeztem.
Emlékszel, mikor abból az egyszerű találkából randik sorozata lett? Romantikus alkat vagy, ráadásul idióta is, tökéletes volt melletted, talán pont ezt szerettem benned.
Emlékszel, mikor először megcsókoltál és megkértél, legyek a barátnőd? Akkor, abban a pillanatban én voltam a legboldogabb nő az egész Világegyetemben.
Emlékszel az első szeretkezésünkre? Azzal az ürüggyel mentünk a hegyekbe, hogy síelni fogunk. A faház kellemes meleget adott, levendulaillat áradt mindenhol, a kandallóban vidáman lobogott a tűz. Óvatosan adtad a számba a csokiba mártott eperszemeket, végül már egymás szájából ettünk. Aztán szép lassan átváltott az éjszaka életem legszenvedélyesebb éjszakájává.
Emlékszel, mikor bemutattál a szüleidnek? Nem kedveltek, és követelték, hogy keress magadnak jobb lányt nálam. De ellenszegültél.
Emlékszel, mikor összeköltöztünk? Vidáman telt a berendezkedés, és még négy barátod is jött besegíteni.
Nagyon jól kijöttem velük is, boldognak éreztem magam. Sőt. Kijelenthetem, hogy boldog is voltam.
Emlékszel az első veszekedésünkre? Apróság volt, mégis sokat jelentett. Hatalmad mérföldkő volt mindkettőnk életében, azt hiszem.
És most...itt ülök, lassan hajnalodik, de én még mindig ezeket a sorokat körmölöm.
Amióta elhagytál, azt kérdezem magamban, miért? Mit tettem? Talán valami rosszat? Ha így van, én esküszöm, nem akartam! Annyit gondoltam rád ez alatt a magányos egy év alatt, amennyit csak lehet egy szerelmes nőnek. Soha nem fogod megkapni ezt a levelet, mert nem tudom, merre lehetsz. Talán már boldog vagy mással.
Én mindenesetre várni fogok rád, míg élek. A remény bennem marad, mert tudom, hogy kettőnk sorsa még fog kereszteződni. Majd egyszer...
Mert szeretlek, JongHyun.
És hiába akarnálak, nem felejthetlek el. Mert van valami, ami örökre hozzád láncol...
***
Nagyot sóhajtva zárom le a fehér borítékot, majd a kész levelet a te fényképed melletti dobozba rakom. 365 darab levél. Ami azt jelenti, ma van egy éve mindennek. Hogy hirtelen hazajöttél és összecsomagoltad a cuccaid. Hiába kérdeztem, mi történt, csak szó nélkül elém sétáltál, adtál egy szenvedélyes csókot, majd a bőröndöddel együtt elmentél. Akkor rájöttem, utoljára sétáltál be, majd ki azon az ajtón.
Hangos sírás zökkent ki a gondolatmenetemből. Sietve rohanok át a másik szobába, amint meglátom a pici alakot, arcomról elrepül a keserűség és a bánat. Igen. Ez az, ami miatt nem felejthetlek el, Jjong. A kislányod, akit velem együtt magára hagytál. Éppen három hónapos. Óvatosan veszem magamhoz őt, majd megetetem, az egyik régi altatódalt dúdolva, amit anno egyszer még nekem énekeltél, mikor nem tudtam aludni.
Hirtelen csöngetnek. Leteszem az apró életet a kezemből és az ajtóhoz sétálok. Amint kinyitom, szemeimet elöntik a könnyek, a szerelem és a düh könnyei.
- Itt vagyok. - nyögöd. Hangos pofon csattan az arcodon, szemedből már neked is ömlik a sós folyadék.
- Mit akarsz itt? - suttogom. - Mégis mi a francot akarsz te tőlem?
- Szeretlek. Csak ennyi az egész. - próbálsz közelebb jönni hozzám, de nem hagyom.
- Akkor nem hagytál volna el. - válaszolom kimérten.
- Idióta voltam. A szüleim hívtak egy évvel ezelőtt. Azonnal mennem kellett, mert... találtak nekem egy lányt. Kényszer volt az egész. A család cége és egy másik cég között szerződést kötöttünk volna, ha elveszem SeKungot... ma van az esküvőm napja... mi összebeszéltünk... neki is van már valaki, akit szeret, és nekem is. Így egyikünk sem ment el az esküvőre. Most... most pedig könyörgöm, hogy szeress újra! - borult térdre előttem zokogva. A földbe gyökerezett a lábam.
- Jjong, én... - csuklott el a hangom, majd én is letérdeltem elé, hogy megcsókoljam.
- Szeretlek! - kapaszkodott belém.
- Én is nagyon szeretlek téged. - szorítottam.
Elbűvölve, könnytől csillogó szemmel nézed a kislányunkat, ahogy előttünk szalad.
Négy év telt el.
- Minden egyes nappal egyre hálásabb vagyok Istennek, amiért visszavezetett hozzád. - suttogod a hajamra, ahogy sétálunk a kicsi nyomában. Felnevetünk, ahogy meglátjuk: célja a közeli fagyis stand.
- Tudod, hogy szeretlek, és attól, hogy ezt minden nap elmondod, ugyanúgy tisztában vagyok vele.
- Szeretlek.
- Én is téged. Mindig.
----------------------------
Öhm...ez eredetileg valami tragikus öngyilkosságos izének indult, de képtelen vagyok ilyeneket írni!!! :"D
De komolyan.
A múltkor is meg akartam ölni TaeMint egy ötlet szerint, de már majdnem sírtam rajta így kitöröltem az egészet xD
Bocsi, srácok, ez nem jön össze :P
És igen, megint JongHyun lett az Optional, nem tehetek róla, UB-m *-* Mian ^.^"
A következő majd már nem róla fog szólni, azt garantálom. Most is éppen ezen sorok írása közben jön a következő ihlet :D
Ez az első ilyen szomorkásnak induló valamim, szóval tessék elnézni a bénázást. Egyszer (talán majd kilencven év múlva) eljutok odáig, hogy egy teljes tragédiát gépre vessek. De addig még van idő :)
És mint látjátok, ajánlott dalt is linkeltem, ami nálam most szintén újítás, erre írtam a ficit. Általában nem írok zenére, de ez most nekem nagy sláger :D
Köszi, hogy olvastátok, és majd jövök a következővel! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése