Öt nap telt el az ominózus pillanat óta. Mindig érzem magamon TaeMin pillantását, de elkerülöm őt. A lehető legmesszebbre.
- Mi újság, kislány? - állt be mellém Key a konyhában, mikor a fiúk megint nálunk tanyáztak. Velük egész jóban voltam.
- Semmi különös, KiBum.
- TaeMinnel sem? - komolyodott meg a hangja.
- Nem értem... - cincogtam.
- Tudod jól, miről beszélek. - kezdett ijesztő lenni.
- Key, én...
- Bummie arra próbál célozni, hogy látszik rajtatok, hogy van valami. - jött be vidáman JongHyun is, Onewval és MinHoval az oldalán.
- Senkinek nem jó, ha őrlődtök. Beszéljétek meg. - bölcselkedett a legidősebb.
- És az sem ártana, ha te jobban megbíznál benne, a tökös meg hűségesebb típus lenne. - gondolkodott el MinHo.
- Hát ez a baj! - fakadtam ki és leültem az egyik székre. - Valahányszor itt voltatok, arról beszélt, hogy ez a csaj ilyen, az a csaj meg olyan! Nem lennék képes megbízni benne, mert ő nem az a típus, aki egy lány mellett leragad. És egyáltalán miről beszéltek? Azt se tudom, mit érzek egyáltalán!
- Cica, most vallottad be, hogy bele vagy zúgva, mint vak szamár a szakadékba. - röhögött Jjong. - Figyelj. Mi vagyunk Minnie legjobb barátai. És tudjuk, mivel lehetne kideríteni, mit is érez ő valójában és mennyire gondolja komolyan.
- Tessék? De én nem....
- Ne ellenkezz. Csak hallgass meg. - utasított Key. Azonnal kussban maradtam. Van a csávónak valami különleges baromsága, amivel elintézi, hogy az ember egy pillanat alatt engedelmeskedjen neki.
Közelebb hajolt a fülemhez. Minden szavától egyre jobban elkerekedtek a szemeim.
- Hogy MI?!
***TaeMin POV***
Fene essen belé. Elfelejtettem bevásárolni, és akkor jutott eszembe, mikor a srácok már itt tanyáztak. Legalább a boltban gondolkozhattam, mi lesz most SoYunggal. Öt napja még csak annyira se méltat, hogy visszaszóljon. Ebbe majd' beleőrültem. Ha nem lennék én, meg a perverz, bunkó természetem, neki minden könnyebb lenne.
Nem nagyon figyeltem, mit pakolok a kosárba, már csak a pénztárnál láttam meg, hogy chips, savanú uborka, ropi, perec és multivitaminos üdítő került a kezeim közé. Most elképzeltem, hogy JongHyun követelőzik "Hol a sör?" mire felmutatom a répás körtés almás multivitamint. Vagy ahogy MinHo a pocky helyett a savanyű uborkára kényszerül. Elkapott a röhögőgörcs, alig bírtam magammal.
- Valami baj van? - hallom meg a pénztáros kislány félénk hangját. Ahogy a szemébe nézek és megeresztek egy halvány félmosolyt, elvörösödik és akadozva diktálja a fizetendő összeget. Vigyorogva a kezébe nyomok egy jóval nagyobb bankjegyet. Biztos idősebb nálam, a noonák mindig zavarba jönnek ilyenkor.
- Tartsd meg a többit. - kacsintok és felpakolom a cuccost. Ezt váltom ki a nőkből. Elégedetten kuncogva teszem meg a távot hazáig, de bár be se tettem volna a lábamat.
A nappaliba érve Onewval, MinHoval és JongHyunnal találtam szemben magam.
- Ugye van sör?
- És pocky?
- Várjatok már, lepakolok a konyhába. - röhögtem el magam, majd egyenesen oda vettem az irányt. A látványtól földbe gyökerezett a lábam. A pultnál Key és SoYung állt, úgy belefeledkezve az ölelkezésbe meg a csókolózásba, hogy azt se vették észre, mikor kiesett a kezeim közül a zacskó. Nem is tudom, mi uralkodott el jobban rajtam. A fájdalom, a csalódottság, vagy a harag. Fogtam magam, és mielőtt még mindent szétverek, eltűntem a helyszínről, és levágtam magam Onew meg MinHo közé.
- Mi van, haver? - bokszolt a vállamba JongHyun.
- Semmi. Mi lenne? Minden jó. - olyan erőszakosan kapcsolgattam szerencsétlen távkapcsolót, hogy kikapcsolt a tévé. - A kurva anyádat! - vágtam földhöz az említett tárgyat.
- Yah, vegyél vissza. Nem ezért veszik meg a szüleitek a berendezést. - csitított MinHo. - Inkább azt mondd meg, mi bajod van.
- Nem láttátok Keyt meg SoYungot? Mindjárt megfulladnak egymás nyelvétől. - morogtam. Esküszöm, a sírás kerülgetett.
- Csak nem féltékeny vagy, TaeMinnie? - vigyorodott el Onew.
- Fogd be. De igen, kibaszottul féltékeny vagyok.
***SoYung POV***
- Jönnek. - nézett ki KiBum az ablakon, majd amint meghallottuk a bejárati ajtó csapódását, magához ölelt, és úgy fordította a fejét, mintha megcsókolna. Hallottam, hogy TaeMin belép, majd hogy valami a földre zuhan. A bűntudattól, hogy most átverem, kicsordult egy könnycsepp. - Ne sírj már. - törölte le Key. - Most meglátjuk, mit szól.
Ahogy meghallottam, hogy mit beszélgetnek, a szívem a torkomban kezdett dobogni.
- Fogd be. De igen, kibaszottul féltékeny vagyok. - erre a mondatra a lehető legfehérebb arcszínárnyalatot vettem fel.
- Menj ki. Na. - lökdösött a díva, mire az egyik nagyobb ilyen lökésnél majdnem kiestem a nappaliba.
Minden szem rám szegeződött, még TaeMin szomorú pillantása is az enyémet kereste.
- Ideje lelépnünk. Holnap bepótoljuk a mait. - terelt ki mindenkit Onew sejtelmes mosollyal az arcán. Itt maradtunk...kettesben... mondhatnám, hogy meghitt, de most pont egy féltékeny, perverz, pasival kerültem egy légtérbe. Ha én a születésem előtt valamilyen csoda folytán meglátom a jövőt, esküszöm meg sem születek inkább.
- Izé...öhm... - kerestem a szavakat, de nem találtam őket.
- Mi izé? Beszélj értelmesen, így semmit nem fogok megérteni. - válaszolt flegmán.
- Már megint olyan vagy. - motyogtam fájdalmasan. Azt hiszem, itt elszakadt nála a cérna, mert felpattant és a falnak nyomott. Éreztem a számban a leheletét, éppen csak egy kicsi választott el minket attól, hogy megízleljük egymást.
- Ennyire könnyen megcsalnád velem a díva hercegedet? - vigyorgott.
- TaeMin, én... úgy értem, köztünk nincs semmi. - pityeredtem el. - Minden azért volt, hogy megnézzük, mennyire vagy féltékeny... hogy képes lennél-e velem...hogy velem...komolyan gondolni.
- Mi? - vékonyodott el a hangja. Döbbenetében elengedett és mellettem lecsúszott a fal mentén. - De láttam, hogy smároltatok! Úgy egymásra másztatok, mint két...pióca!
- Nem csókolt meg, csak átölelt és úgy tettünk, mintha...-
- Szóval átbasztál, mert azt hiszed, beléd zúgtam és képes lennék-e járni veled? Az eszem megáll! A kurva életbe! - ordította a képembe.
- Kérlek, hallgass meg! - könyörögtem neki. - Azért csináltam, mert...mert én nem tudom, mit érzek irántad! Csak tudni akartam, féltékeny lennél-e, ha mással lennék és amikor azt mondtad, az vagy...olyan melegem lett... nem tudom, mit akarok tőled, kérlek, értsd meg. - sírtam. A tenyerembe temettem az arcom, a könnyeim ömlöttek a szememből. Hirtelen két kezet éreztem, amik átölelnek. Mégjobban rákezdtem a bőgésre, de most már az Ő pólóját sírtam össze. - Annyira utállak. - dünnyögtem, mire adott egy puszit a hajamba.
- Tudom. Gyere, menjünk. Elfáradtál, pihenned kell. - a karjába kapott, én pedig ott aludtam el.
***TaeMin POV***
Imádnivalóan édes, mikor alszik. Kisimítottam néhány tincset az arcából, közben akaratlanul is közelebb férkőztem hozzá. A nyakamba szuszogott, nem tudtam megállni kuncogás nélkül.
- Tae...TaeMin?
- Picsába... felébresztettelek?
- Nem, dehogy. Ilyenkor már fent szoktam lenni. - láttam, hogy füllent, de aranyos volt, hogy nem mondta. - Itt virrasztottál mellettem?
- Hülye vagy? Bealudtam éjfél körül. - legyintettem, mire nekiállt röhögni. - Nevetsz? Lássuk, ez mennyire vicces! - azzal elkezdtem csikizni.
- TaeheheMiiin~! Nem bírom! Hagyd abba! - sikított, végül megszántam, és vigyorogva fölé helyezkedtem. Orrunk összeért, egymás szemébe néztünk. Az arcunkról lefagyott a mosoly.
- Mondták már, milyen gyönyörű szemeid vannak? - suttogta.
- És neked mondták már, milyen gyönyörű vagy te magad? - tüntettem el a maradék távolságot. Egyszerűen megcsókoltam őt. Mikor elváltunk, félve nézett rám.
- TaeMin...
- Hm?
- Én félek.
- Ugyan mitől?
- Hogy játszani fogsz és kihasználsz, mint a többi lányt, akik nem kellettek tovább, miután lefeküdtél velük. Nem akarok így járni.
- Nem fogsz. - nyugtattam. Szemei még mindig kétségeket tükröztek. Fogalmam sem volt, mit mondjak neki.
- De te nem tudod, milyen egy komoly kapcsolat...
- Hát taníts meg! - jelentettem ki és szenvedélyesen újra lesmároltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése