Épp a kedvenc sorozatom ment a tévében. Egyszerűen nem bírtam meglenni anélkül, hogy akár egyszer is kihagyjam.
De úgy tűnik, ezt valaki másképp gondolta.
Belépett a nappaliba, leült a kanapé másik végére, majd egyszerűen elvette a távirányítót és átkapcsolta. Azt hittem, hülyét kapok.
- Yah!
- Mi van?
- Én azt még néztem volna!
- Én azt még néztem volna!
- Fogd már be!
- Fogd már be!
- Na jó, nekem ebből elegem van. Úgy utállak, Kibum!
***
2006. február 4.
- Noona, kelj fel!
- Mi? Miért?
- Mert nyolc óra van és hétkor kellett volna felkelned...
- Úristen! - rögtön kipattantam az ágyból és a telefonomat kezdtem keresni. - Hová tettem?
- Majd én megkeresem neked, csak siess!
- Thank You! - kiáltottam neki futás közben.
Két perc alatt készültem el, kirohantam a bejárati ajtón, majd a buszmegálló felé vettem az irányt. Illetve vettem volna. Ha nem esik le, hogy itt bizony még nagyon sötét van ahhoz, hogy nyolc óra legyen. A sebtében felkapott karórámra néztem. 4:30...
Visszatrappoltam az ajtóhoz, ami viszont zárva várt.
- Kim Kibuuuum~! Ezért még bosszút állok!
***
2006. július 5.
Én mondtam, hogy bosszút állok. Alig vártam, hogy ő is észre vegye. Nem sok kellett, kijött a nappaliba és a tervem szerint felvette a kedvenc Miki egeres pulcsiját, azonban volt egy kis probléma.
- Megöllek. - üvöltözött a pulcsi bevarrt nyaka alól, de rá se hederítettem. Megfogtam egy díszpárnát és addig püföltem vele, amíg nem fetrengett a földön.
Aztán elfutottam, elég hangosan röhögve ahhoz, hogy a kertben is hallja.
***
2007. december 12.
- Haneul-ah, milyen volt az iskola?
- Ugyanolyan unalmas, nagyi.
- És neked Kibum-ah? Ugye nem viszed túlzásba a sok edzést?
- Nem kell értem aggódnod, nagyi. Kézben tartom az ügyet. - itt elröhögtem a markomba egy "na persze" mondatot, ő pedig összeszűkítette a szemeit. - Mi olyan vicces? - sziszegte. Vállat vontam és készültem a pálcikámmal kivenni egy darab omlettet a tálból, azonban Ő megfogta az egészet és addig ette, amíg el nem fogyott. Legszívesebben megrugdostam volna. A bulgogin volt a sor, így mielőtt megkaparintotta volna, én tömtem be. A következő tálban valami aszalt dolog volt, ahhoz meg egyszerre nyúltunk.
- Gyerekek, hagyjátok abba! - dörrent ránk nagyapa.
- Be ő keffte! - háborogtunk teli szájjal, azonban nem úgy nézett ki, hogy nagyszüleink ezt módfelett kultiválnák.
***
2008. május 24.
- Aigo, mi ütött belétek?
- Biztos féltékeny, hogy holnap debütálok! - nyújtotta rám a nyelvét.
- Ez nem igaz! Elegem van már abból, hogy az orrom alá dörgölöd! - üvöltöttem.
- Más magyarázat nincs rá, csak a féltékenység!
- Felfognád, hogy nem érdekel az egész?! - óbégattam, majd ott hagytam mindenkit a nappali közepén.
***
2016. május 25.
A debütálás után nem hívott soha többé. Nem is beszélt velem, csak a nagyszüleink temetésén találkoztunk. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle, hiszen azért nem gyűlöltük egymást, a gyerekes szívatások pedig sosem voltak igaziak.
A kórházi ágyamon feküdtem, az orromból oxigéncső lógott, karjaimba már csak az infúzió táplálta az életet. Körülbelül két órával ezelőtt szóltam a nővérnek, hogy idehívja az ikerbátyámat, de nem jött. Én pedig próbáltam kitartani, nem akartam úgy meghalni, hogy nem találkoztam minden fontos emberrel. Jelen pillanatban nem nehezteltem rá azért, mert nem találkoztunk, talán nem volt rám ideje. Nem érdekelt, hogy mikor rólam kérdezték a műsorokban, csak annyit mondott, hogy van egy testvére valahol Daegu környékén.
Csak látni akartam őt.
Biztos voltam benne, hogy nem tudok majd nyugodtan pihenni, ha Kibum kihagyja az utolsó lehetőséget, de minden haldokló ideje véges.
Nagyon zsibbadt a karom, de leoperáltam az éjjeliszekrényről a levelemet, amit neki szántam, majd az ölembe ejtettem. Mintha ő lenne itt.
Lehunytam a szemeim, mert annyira elfáradtam, hogy képtelen voltam nyitva tartani.
Tompultak a hangok, kezdtem kiesni a tudatomból. És ebben a pillanatban történt, hogy a nevemet kiáltották. Ennyi pedig nekem bőven elég volt és olyan nyugodtság költözött belém, mint még soha eddigi életemben. Vigyorogtam, mert tudtam, hogy szeret. Én pedig őt.
***
Drága Oppa!
Azért hívlak így, mert tudom, hogy utálod, mikor az orrod alá dörgölöm azt a két percet.
Boldog vagyok, amiért te mellettem voltál, még ha csak tizenhét évig is. Mindig nyomon követtelek immár nyolc éve, és meg kell vallani, igazi idióta vagy a televízióban is. Sajnálom, hogy nem kerestelek azóta. Azt hiszem, neked sem lett volna időd rám, kvittek vagyunk.
Amikor utoljára veszekedtünk, nem féltékeny voltam. Csupán már tisztában voltam azzal, ami a levelem írása után néhány nappal be fog következni, te pedig akkor készültél kisétálni az életemből. Istennek biztos dolga van még velem, amiért csak ennyi időt bocsátott a rendelkezésemre.
Apropó, idő! Ha megkérdeznék tőlem, mit bánok azok közül, amiket megtettem az életben, az az idő. Mert nem kaptam belőle eleget ahhoz, hogy kihasználjam veled. Igazi hülye voltam, de mindegy.
Egyébként előre is boldog évfordulót a bandának! Gőzöm nincs, mikor fogok elmenni, ezért előre bebiztosítom a gratulációmat. Talán ezzel én lettem az első számú ünneplő.
Köszönöm szépen azt a tizenhét esztendőt, mert igen is jó volt! Szerettelek és szeretni foglak, mindig. És vigyázok majd rád, ne aggódj.
Sok sikert, Kim Kibum!
Ui.: Most már helyettem is kell élned, úgyhogy lehetőleg ne cseszd el az én részemet, mert seggbe rúglak!
Haneul
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése