Jéghercegnő - 2. Fejezet - Csodás nap...

***MinJee POV***

- 'Reggelt. - mormoltam álmosan SooRa-nak, mikor kiléptem a szobámból.
- Kialudtad magad? - mosolygott rám. Bólintottam. - Akkor jó. Miután te lefeküdtél, én még lementem a bátyámékhoz, ha nem baj.
- Miért lenne? - ráncoltam a szemöldököm.
- Egyszer Japánba mentünk. Az ottani testőröm még a vécére is jött velem. Nagyon idegesítő volt.
- Ja, értem. - bámultam. - Ma hova szeretnél menni? - elvettem egy csésze kávét. Bár, valószínűleg egy csésze messze nem lesz elég...
- Hm... Arra gondoltam, először vásárolni menjünk el. Aztán a strandra. A cuccaim már össze vannak pakolva. Csak a tiéd hiányzik.
- Én nem fogok bemenni a vízbe. - ráztam a fejem. Kérdőn nézett rám. - Női problémák. - válaszoltam tömören.
- Ó. - esett le neki. - De azért ott leszel, nem?
- Van más választásom? - fintorodtam el. - Nem mehet el egy testőr csak úgy, hogy "bocsi, majd gyere a város másik végébe baj esetén, mert most ahhoz van kedvem".
- Jó, oké. Hülye kérdés volt. A srácok már lementek várost nézni.
- Te nem szeretnél?
- Majd strand után. - vágta rá. Tehát összeszedtük magunkat, és letrappoltunk a kocsihoz. Nem nagyon lepődtem meg, hogy saját sofőrrel mentünk. A bevásárlást igazi kínzásként éltem meg. Egyik helyről a másikra rohangáltunk, úgy éreztem, letört a lábam. Aztán végre délután kettőkor leültünk enni valamit, majd irány a strand. Megváltásként tekintettem arra, mikor ő bement a vízbe, én meg bekenhettem magam és relaxálhattam. Isteni volt.
Talán el is aludtam, mert arra ébredtem fel legközelebb, hogy valaki kiabál. Azonnal pattantam és kerestem a hang forrását.
- Unnie~! - na, ez biztos SooRa volt. Meg is találtam, egy rakás - valószínűen - SHINee fan gyűrűjében.
- Hahó, mi ez a tömeg? Nem tanított meg anyukátok, hogy ne másszatok más pofájába? - förmedtem rájuk.
- Mert, ki vagy te, hogy osztogatod az észt? Mi csak a fiúkról érdeklődünk. - húzta fel magát egy lány.
- Aha, az én húgomnál érdeklődtök? Nem tudom, kivel keveritek össze, de mi még csak nem is vagyunk akkora rajongók. - vágtam vissza.
- Kizárt. Ő JongHyun oppa húga!
- Süket vagy? Ő az én testvérem, Park BoMi!
A lányok gondolkoztak egy darabig, aztán eloldalogtak. Sok lehet az ész... - Minden rendben? - kérdeztem, mikor már hatótávolságon kívülre értek.
- Persze. Menjünk. Nem akarom én már ezt. Inkább várost van kedvem nézni. - bólintottam. Tudtam, hogy ez lesz a vége. A nézelődő körút már elviselhetőbbnek bizonyult. Este nyolckor fáradtan szálltunk ki a kocsiból. Csak két rajongócsoporttól mentettem őt meg, úgyhogy igen, sikeresnek mondhattam magam. Eddig. De aztán ami a szemünk elé tárult... azt egyszerűen felfogni nem tudtam. - Unnie, ezek honnan tudták meg, hol vannak a tesómék? - suttogta, idegesen rángatva a pólómat. Szerencsétlen szállodai személyzet próbálta elhitetni a fanokkal, hogy nincs itt senki, de hiába. Mintha a falnak beszéltek volna.
- Nem  tudom. Talán látta őket valaki innen kijönni és nem voltak elég óvatosak. Mindenesetre be kéne sunnyogni. - kommandós hadműveletünk nem járt sikerrel. A lánycsapat azonnal kiszúrt minket. - Oké. Vedd fel a napszemüvegedet és maradj kussban. - utasítottam, mire ijedten bólogatott. - Mi van? - szegeztem a csapatnak a kérdést.
- Ő! - mutatott SooRa-ra a csaj. Jaj de jó...
- Mi lenne, ha nem mutogatnál? Ez akkora bunkóság! - estem neki.
- Te Jjong húga vagy, nem? - érintette meg SooRa vállát az egyik. Azonnal kapcsoltam és elütöttem a kezét.
- Ti kivel keveritek össze? Most komolyan pletykáknak hittetek és megzavarjátok más ember nyugalmát, mert valaki azt mondta, hogy itt vannak a sztárjaitok? - vontam fel a szemöldököm. Elhallgattak. - Ez a lány a testvérem, BoMi. Eléggé leégett a napon és szeretne végre lefeküdni. Marha nagy kérés? - fogtam meg és kezdtem el befelé vezetni a szállodába. - Menj be és ne foglalkozz semmivel. Fél óra múlva, ha nem mennék, hívj fel. - suttogtam. Ő már rohant is be. - Ugye nem mondtak senkinek semmit? - kérdeztem a szálloda vezetőségétől. Megrázták a fejüket.
- Már a fiúk is itt vannak. De maga kicsoda?
- SooRa testőre. - motyogtam. - Segítek eltakarítani őket innen. - biccentettem a sok őrült felé.

~~~

Kemény negyed óráig szó szerint verekedtem. Ezek majdnem eltörték a kezemet. Karmoltak, rúgkapáltak, ütöttek, végül az egyik alkalmazott kihívta a rendőrséget.
- Aú. Aú. Aú. Aú. - minden egyes lépés fájt. Az igazgató, három szobalány, a két recepciós és én mind meg lettünk tépve, elég kóválygó fejjel ültünk le a kanapékra. - Ezek betegek. - ziháltam.
- Ne is mondja. - az egyik szobalány végigdőlt a kanapén és látszólag nagyon szenvedett. Aztán megcsörrent a mobilom.
- SooRa. - nyögtem.
- Unnie? Mi baj van? A fiúk kérdezik, hogy elmentek-e a rajongók.
- Ja. Azok elmentek. Viszont úgy megrakták még az igazgatót is, hogy majd' megszakadunk. Ááááá! - visítottam, mikor valaki jeget nyomott a hátamra. - Ez jó. - könnyebbültem meg.
- Mi történt?
- Itt ülünk az előtérben. Most jegelnek. - röhögtem el magam.
- Ó. Akkor lemegyek hozzád.
- Nagyszerű. - nyomtam ki. A szállodai orvos már itt volt, biztos az igazgató hívta ki, mert egy hapsi lefektetett és nyomkodni kezdte a végtagjaimat, utasítva, hogy szóljak, mikor fáj.
- Ott. - nyögtem. - A karom.
- Ez egy zúzódás lesz. - állapította meg. - Bekötözzük, és napok múlva meggyógyul. - mosolygott és el is kezdte kötözni. Aztán valaki visítva ugrott ki a liftből. Reflexszerűen megfordultam.
- Megállni. - SooRa azonnal lefékezett.
- Minden rendben, unnie? - bökött a bekötözött kezemre.
- Ja. De ha megint meglátok egy ilyen csoportot, gondolkodás nélkül megverem őket és nem fog érdekelni senki. - morogtam. - Aludni akarok.
- Elég jól helyben hagytak. Nyűgösnek tűnsz.
- Köszönöm. Ez most nagyon kellett. - nyavalyogtam.
- Téged aztán nem kíméltek. - hallottam meg a hangot.
- Hogy az a...! Köszönöm, nem kell mondani a nyilvánvalót. - akire ráförmedtem, JongHyun volt. Mögötte a csapat többi tagja.