Most, hogy ott voltam a fiúkkal, annyival közelebb éreztem magamhoz őket érzelmileg is. Hirtelen, mintha már ezer éve ismerném őket és a barátjuk lennék. Kivéve Onew-t. Ő elintézte, hogy másképp nézzek rá. Mint valami titkos szerető, ami engem túlságosan zavart. Olyan... piszkosnak éreztem magam, úgy éreztem, hülyeséget csináltunk a parton egy órával ezelőtt.
- 39 fokos lázad van, MinJee-sshi. - nézett rám aggódóan az időközben megérkezett Key is. TaeMinnel akkor jöttek át, mikor JongHyun szólt nekik, mi történt. - Felelőtlenség volt egy szál trikóban meg sortban keresgélni.
- Az én hibám, unnie. Ha nem akarom annyira megtalálni, akkor nem szólsz, hogy menjek be és nem keresed tovább. Annyira szégyenlem magam... - sütötte le SooRa a szemét.
- Nem tehetsz róla. Én voltam makacs és nem hagytam annyiban, pedig megtehettem volna. De én vigyázok rád a nyaralásotok alatt, így muszájnak éreztem. Te ezzel ne is törődj. Pikk pakk meggyógyulok és már pesztrálhatlak is tovább. - mosolyogtam rá. Ez volt eddig az első olyan megnyilvánulásom, ami nem bunkónak és szemétnek indult. A lány elég szánakozóan nézett rám. - Yah! Most nehogy elkezdj itt nekem sajnálni, mert leütlek. Utálom, ha ezt csinálják. Mikor apám elhagyott, akkor is úgy néztek rám, mint valami lelki sérültre. - morogtam már csak magamnak.
- Édesapád elhagyott titeket? - kapta fel a fejét Onew. Bólintottam. - Miért?
- Ez egy hosszú történet.
- Ráérünk. - tudtam, hogy ez lesz.
- Az egész akkor kezdődött, mikor lássuk csak... két éves voltam. Akkor derült ki, hogy apámnak van egy másik nője anyán kívül, akitől ráadásul még két fia is van. A nevét nem tudom, de most nem ez a lényeg. Tehát, anyám kivételesen korán ért haza a munkahelyéről, és engem is hamarabb tudott elhozni a bölcsődéből. A mosásnál látta meg apám zsebében a gyerekeiről készült fényképet. Nagyon kiborult. Aztán kérdőre vonta apát, mikor hazaért. Végül minden napvilágot látott. Hogy üzleti út helyett a másik családjával volt, ezért jött haza ilyen ritkán, miközben a másik nőnek nem hazudott, mindent elmondott. Így szétmentek a szüleim, abeoji nem akart velünk maradni. Mondjuk, meg is értem, hiszen gyakorlatilag mi szakítottuk el tőlük. Csak hát ugye jöttem én, nekem apa kellett, és... Tizenkét éve nem csinál mást, csak havonta ír egy levelet. Akkor láttam utoljára, mikor elkezdtem az iskolát, hat évesen. Kész, vége.
- Ez szomorú. - pislogta TaeMin.
- Szerintem ne is beszéljünk erről többet. - csapta össze a tenyerét Key. - Jobb, ha MinJee most elmegy aludni..
- Igen. Azt hiszem, tényleg jobb lesz egy kis pihenés. Holnap biztos sok helyre szeretnél menni, SooRa.
- Majd meglátjuk, mennyire leszel jól, unnie. - válaszolta a lány.
***
Mikor másnap reggel felkeltem, sokkal jobban éreztem magam, hála Key gyógy izéinek. Kótyagosan lépkedtem ki a nappaliba, ahol SooRa már vidáman szürcsölgetett egy pohár frissen facsart narancslevet.
- Unnie! Jobban vagy? Nem hozattam fel kaját, a fiúk szeretnék, hogy velük reggelizzünk, persze csak ha már nem olyan nagy a bajod.
- Nekem mindegy. Úgyis a többség dönt. - vontam vállat.
- Key oppa azért az orromra kötötte, hogy mérjem meg a lázad és kérdezzem meg, minden rendben van e a tüdőddel. Könnyen kaphatsz gyulladást.
- Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben. A melegítő vackok megették a hatásukat. - bólintottam, mire a lány boldogan elmosolyodott. Ahogy észrevettem, tipikus JongHyun vigyora volt. - Mikor megyünk?
- Amint felöltözöl. - csicseregte. Felsóhajtottam, majd felvettem egy szürke felsőt egy fehér nadrággal és egy fekete papuccsal, és a szokásos napszemüvegemmel.
- Mehetünk. - jelentettem ki, mikor még utolsó simításként lazán kontyba kötöttem a hajam.
- Jól nézel ki. - dicsért meg. Ő teljesen az ellentétem volt. Rózsaszín spagettipántos felső hozzáillő átlátszó felsővel, combközépig érő nadrággal és barna szandállal.
- Te is csinos vagy. - viszonoztam az előbbi bókot, majd végre elindulhattunk. A fiúk lent vártak az előtérben, most tökéletes álcában.
- Mehetünk? - kérdezte Onew, bólintottunk, ő pedig megvárta, míg a többiek előre mennek, hogy lemaradjunk, majd szó nélkül kézen fogott és úgy indultunk el. Valamiért nem húzódtam el, de az arcom pipacs pirosan virított. Ideges voltam. Mi a fenét akar tőlem?
- Miért menekülsz? - kérdezte halkan.
- Én? Miért menekülnék?
- Nem voltam tegnap egyértelmű? - morogta.
- Várjunk, te...
- Még jó, hogy direkt csókoltalak meg. - nevetett erőtlenül. - Azt hittem, leesett.
- Minek kellett volna? - háborodtam fel. - Mégis mikor döntöttél úgy, hogy te akarsz tőlem valamit?
- Még a hotelban, mikor...
- A... a melltartós balhénál? - képedtem el. Pillanatok alatt rántottam ki a kezem az övéből és szó nélkül tettem meg az utat a kávézóig. Leültem SooRa mellé és csevegni kezdtem vele, hogy ne tűnjek olyan bokorarcúnak.
- Kijössz velem a mosdóba? Beszélni szeretnék veled. - suttogtam a lánynak halkan.
- Nagyon fontos? - suttogta vissza.
- Eléggé.
- Oké, menjünk. Fiúk, mi most mosdóba megyünk. Majd jövünk. - álltunk fel és egyenesen a helyiségbe mentünk. - Na mi van?
- Onew! Tegnap a parton megcsókolt! Ma meg direkt lemaradt a többiektől és megfogta a kezem, hogy beszélhessen velem.
- Nem mondod komolyan! - tátotta el a száját.
- De. Halál komolyan mondom.
- A mindenit. Most mi lesz?
- Hogyhogy? - ráncoltam a szemöldököm. - Ha el mered mondani...
- Dehogy! Kettesben kéne maradnotok, hogy megbeszélhessétek.
- Mi?
- Ha utálni fogod őt heteken keresztül, nem fogsz előrébb jutni. - felsóhajtottam.
- Igaz...
- Akkor ma szépen elrángatom a többieket a klubba. Onew köztudottan utálja.
- Én is.
- Egyre jobb! Kettesben maradtok, beszélgettek, és lesz, ami lesz.
- Oké. - egyeztem bele.
- Akkor menjünk vissza, és együnk, mert éhen halok. - nevetett. Mi lesz itt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése