Hatalmasat sóhajtottam. Simán túléltem volna ezt az egy hónapot az öt SHINee taggal való találkozás nélkül is. - Felmehetek aludni? - fordultam SooRa felé nyúzottan.
- Öhm... Persze. Majd megyek én is, csak még maradok a bátyámékkal, nem baj?
- Nem. Majd találkozunk. - intettem. Semmi kedvem nem volt most semmilyen idolhoz. - Mi a...? - álltam meg hirtelen. A lány egyből odasietett hozzám.
- Unnie?
- Úristen. SooRa-sshi. - olyan ijedt fejet vágtam, hogy szinte tapintani lehetett az érzéseimet.
- Mi a baj?
- Ezek a rajongók... hol a melltartóm? Hogy vették le, mikor ruha van rajtam? - hápogtam. SooRa egy darabig bámult rám, majd elkezdett röhögni.
- Eddig észre se vettük, mert eltakarta a hosszú hajad, szóval ne aggódj. - törölgette a szemeit. - Azt hiszem, lerombolódott az agyad. - állapította meg. Leguggoltam, arcom a kezeimbe temetve. Nem sírtam, de ez lesokkolt. - Majd veszünk másikat. - vigasztalt fuldokolva.
- Ezzel még nem segítesz. - puffogtam.
- Minden rendben? - guggolt le mellém valamelyik fiú.
- Most tudta meg, milyenek a fanok, oppa. - magyarázta meg SooRa. Mikor felnéztem, zavarba jöttem. Onew volt az.
- Hogyhogy milyenek? - kérdezte.
- Úgy, hogy képesek letépni rólad dolgokat anélkül, hogy észrevennéd. - a lány már nyerített.
- Midet vitték el? - rémült meg a srác. - Ugye pótolhatjuk? Kifizetem.
- Ne! - ordítottam, majd mikor láttam, mennyire megijedt, visszavettem a hangom. - Úgy értem... szóval...
- Oppa, szerintem nem szeretnél eljönni velünk melltartót venni. - jelentette ki SooRa. Onew elbambult.
- Úgy érted, hogy... ah, te Jóisten. - szeme a melleimre tévedt. Automatikusan lendült a kezem, és nemes egyszerűséggel pofon legyintettem.
- Vegyél vissza! - torkoltam le. Védencem eldőlt a kanapén a visítástól, a srác kidülledt szemekkel, arcát fogva nézett, tekintete néha lesiklott a kebleimre. - Bunkó! - vágtam oda, majd idegesen bevágódtam a liftbe, ami meg sem állt a legfelső emeletig. Annyira kínosan éreztem magam, hogy már nekem fájt. Most, ha legközelebb találkozunk velük, az egész csapat rajtam fog vihogni. Mert az a csirke biztos elmondja nekik. SooRa meg pláne. A nagy durcázásban észre sem vettem, hogy elaludtam.
~~~
Arra keltem, hogy az arcomba sütött a fény és valaki berontott a szobámba.
- Unnie!
- SooRa, megint mi az? - takartam el a szemeimet.
- A fiúk! Rajongók! Tengerpart! - azzal már bent sem volt. Teljes nyugalomban kezdtem el öltözködni, majd indulni lefelé. Úgy tudtam, hogy ez az öt idióta nem tudja álcázni magát... Felkaptam egy napszemüveget is, mert majd' kiégett a retinám. Nemsokára megláttam SooRa-t, ahogy kétségbeesetten bámult egy épület felé.
- Na mi van? - lépkedtem mellé zsebredugott kézzel.
- Az az épület a férfiak számára fenntartott zuhanyzó és öltöző. Oda menekültek be és a lányok nem hagyják őket. Én meg nem mehetek oda, mert én is lebukok.
- Oké. Figyelj. Nincs túl messze a hotel. Rohanj és hozz nekik napszemüveget, sapkát meg akármit, ami használható álcázáshoz...
- De unnie, bezárták a lakosztályok ajtaját, mikor elmentek.
- Aish... akkor kérd el a pótkulcsokat és szólj, hogy vészhelyzet!
- Oké, sietek! - sprintelt. Én meg elindultam a tömeg felé.
- Ti meg mi a jó Istent csináltok? - döntöttem oldalra a fejem. Az egyik lány fontoskodva megszólalt.
- Itt van a SHINee! Nem tudtad? Bent vannak a fiúk, de képtelenség látni őket!
- Tényleg? - "lepődtem meg". - Az kizárt. Én láttam őket. Arra. - mutattam az ellenkező irányba.
- Mi? De itt vannak! Biztos összekeverted valakivel.
- Öt ázsiai fiú feltűnő helyességgel, koreaiul beszélve, idétlenkedve? Szerintem nagyon is egyre gondolunk.
- De hogy mentek volna ki innen?
- Hallottál már a hátsó kijáratról, észlény?
- Úristen! Lányok! A fiúk már elmentek, amíg mi itt szobrozunk! Menjünk, talán még elérjük őket! - az egész csorda átrohant a tengerparton, én meg nagy szemekkel néztem utánuk. Aztán ellenőriztem, hogy megvan-e még a melltartóm. Megvolt. Megvártam SooRa-t, aki tíz perccel később már a kezembe is nyomott minden szükséges kelléket. Bekopogtam az ajtón.
- Yah! Ott vagytok? Éltek még egyáltalán? - nincs válasz.
- Menjünk be, lehet, nem hallanak. - bólintottam, és egy hajcsat segítségével be is nyitottam. Szó szerint sikítás rázta meg a dobhártyámat. Aztán víz csapott egyenesen az arcomba.
- Eszeteknél vagytok? Aish! - az öt idióta elhallgatott, mikor csak minket láttak meg. Dühösen csaptam hozzájuk az álcájukat és rángattam ki a megszeppent lányt a helyiségből. - Menjünk a dolgunkra. Mit akarsz csinálni? - morogtam.
- Vásárolni! - csillant fel a szeme. Megadóan sóhajtottam, majd követtem őt, amerre menni akart.
***Négy nappal később***
A fiúk nem nagyon tűntek fel, néha egymásba botlottunk és köszöntünk. Már egy hete itt voltunk és egész jól éreztem magam. Estére járt az idő, az eső meg szakadni kezdett. SooRa pedig elveszítette a nyakláncát.
- Menj fel. Majd megyek én is. Akkor is megkeresem a láncod.
- De meg fogsz ázni. - szipogta.
- Neked fontos az az izé és én vigyázok rád. Húzzál fel és melegedj! - utasítottam. Megtörölte a szemeit és elindult, valószínűleg a bátyjához.
Már egy órája esett és egy órája kerestem azt az istenverte láncot, nulla eredménnyel.
- Te meg mit csinálsz? - hallottam meg a hangot mögülem. Onew volt az.
- Minek látszik? Pillangókat kergetek. - gúnyolódtam. Felsóhajtott én meg visszafordultam keresni.
- Segítek.
- Nem kell segí... - a levegő is bennem akadt. Ahogy felé fordultam, hogy elküldjem, elszámítottam magam. Ajkunk összeért, mi meg egy pillanatig bámultunk egymás szemébe. Aztán az ő keze a derekamra csúszott és lehunyta a szempilláit, hogy elmélyítse a csókot. Ellenkezni próbáltam, mellkasát ütögettem, de rájöttem, hogy hiába. Viszonoztam a csókját, végigsimítottam ott, ahol az előbb ütöttem, és csak élveztem a pillanatot. Percek teltek el, mire eljutott az agyunkig, mit művelünk. Ijedten, zihálva toltam el magamtól és rohantam keresni tovább.
~~~
További fél órába telt, mire megtaláltam. Arra gondoltam, miközben visszafelé tartottam, hogy Onew esetleg utánam jön, de szerencsére nem tette. Idegesen csengettem oda, ahova SooRa mondta. A lány nyitott ajtót.
- Megtaláltam. - tüsszögtem egyet.
- Nahát, köszönöm! - ugrott a nyakamba. Feljajdultam. A mellkasom kicsit fájni kezdett. - Unnie! Minden rendben?
- Persze, semmi baj. Lehet, hogy kicsit megfáztam, de majd megelőzöm, hogy rosszabb legyen. - mosolyodtam el.
- Szólok oppának. - szaladt vissza, aztán már jött is, JongHyunnal a háta mögött.
- Minden rendben? - nyomta a kezét a homlokomra. - Lázas. - intézte az időközben mögé lépő MinHonak a szavait. - Gyere be.
- De ott vagyok fent, nem kell.
- Nincs ellenvetés. Gyere. - húzott a legmagasabb befelé és leültetett. A következő, ami lesokkolt, hogy Onew lépett ki az egyik szobából. Mikor meglátott, elkomolyodott. Csak néztünk egymásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése